2. A nyomozók közelebbről

 

Sehun

Nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz lesz nélküle, pedig már egy év is eltelt. Amikor velünk volt, akkor mindig közömbösen viselkedtem vele, talán azért, mert nem gondoltam, hogy ilyen korán eltávozik közülünk. A többiek mind kihasználták, kivéve Jinki, ő volt az egyetlen, aki soha semmit nem fogadott el tőle. Én is ugyanolyan szemét voltam, mint a többiek, de csak azért mert nem akartam különcnek tűnni. Visszagondolva elásnám magam a viselkedésem miatt. Aztán meg hiába próbáltam közelebb kerülni hozzá, neki Baekhyun kellett legjobb barátjának. Nos, nem kellett volna. Az a srác folyton elhordta mindennek szerencsétlent, és elvette mindenét. Mégis... volt egy olyan bűvereje, amivel levett mindenkit a lábáról. Suho ugyanezt tette. Ő mondjuk kicsit rendesebb volt, de ugyanolyan élősködő is. Bár a fő kitervelő Baekhyun volt, ő is nagyon sokat segített a tervek megvalósításában, csakúgy, mint Chanyeol. Aztán ott volt Kyungsoo. Ő nem volt a csapat hivatalos tagja, nagyjából háromszor dumált bárki mással, aki nem én voltam. Néha Ő is beszélt vele, de szerencsétlen Kyungsoo semmit nem tudhatott az egészről.

Aztán itt volt Lee Jinki, aki tojt mindenkire, de mégis kedvelt személy volt. Hogy miért, azt nem tudom, de nagyon bunkó és nagyon segítőkész is tudott lenni egyszerre. Aztán itt voltam én. Egy kívülálló, aki kihasznált egy naiv, jószívű embert. Minden egyes napon mardosó bűntudattal keltem, és feküdtem. Ő már elment, én meg szuperül itt ragadtam egy álbaráti társaságban. Már feleannyira sem éreztem magam jól, mint akkor, amikor ezt tettem. A halála után próbáltam mindent megtenni, hogy csökkentsem az belülről mardosó bűntudatot, de semmi sem segített. A srácok folyton csak kibeszélték, én meg próbáltam tiszteletben tartani az emlékét, és védeni a róla kialakult képet a többiek szemében. Az iskolában annak ellenére, hogy egy nőcsábász volt, mindenki szerette és tisztelte őt. A humora sikeresen oldotta mindig a feszültséget, emellett mégis próbált segíteni annak, akinek tudott. Egyáltalán nem érdemelte meg a halált. Igazából nem tudom, hogy mi történt. Egyik nap még lelkesen szórakozott mindenkivel, másnap meg felrakták a képét a tiszteletfalra. Baekhyun kiröhögte, csakúgy, mint a másik kettő. Csupán én álltam ott csendben, lehajtott fejjel. Aztán megjelent Mr. Kwak. Nagyon sokat hallottam már róla, de még nem volt időm felocsúdni. Csak annyit tudtam, hogy... a rohadt életbe is, de nagyon haragudtam rá, amiért meghalt. Igaz, nem tudtam miért. Azt hittem, hogy öngyilkos lett, de hónapokig átkoztam őt, amiért elment. Haragudtam rá. Haragudtam, mert nem volt időm bocsánatot kérni tőle a viselkedésem miatt, és azért is, mert a csapat egyetlen őszinte tagja is elment. Aztán megtudtam, hogy meggyilkolták. Nem is tudom, mi játszódott le akkor bennem. Először fel sem tudtam fogni, hogy ki akarhatott neki ártani, vagy, hogy ő ártott-e valakinek. Túl jó ember volt ahhoz, hogy bárki is rosszat akarhasson neki. Mégis ez történt. Következőleg egy másik fiú is elkerült, bár ő idén végez. Meglepődtem, hogy nem halt meg, sőt, egy harmadik srácot is eltűntettek, de ő kiment Kínába. Ő volt az utolsó áldozata ennek a gyilkosnak. De bárcsak ne ő lett volna...

Végül a nyomozás lezárult és mindenki megnyugodott, csak nekem nem ment. Kai hiánya nem akart múlni, talán azért, mert lelkiismeret-furdalásom volt. Éppen ezért jutottam el addig, hogy megkeressem Jinkit, hogy vigyen el a nyomozókhoz. Mindenáron csatlakozni akartam hozzájuk, mert talán így megnyugszom kicsit. A probléma csak az volt, hogy sehol nem találtam őt.

- Baekhyun, - egyszerűen nem tudtam undor nélkül kimondani a nevét - nem láttad Jinkit?

Baek egy kicsit elgondolkozott, ezt abból is láttam, hogy a falat kezdte el bámulni.

- Nem. Minek? - a végén felém fordította a fejét. Arcán egy gunyoros mosollyal. Felsóhajtottam.

- Beszélni szeretnék vele.

- Tudod, hogy Jinki milyen. Csak akkor van ott valahol, ha szükséges. Gondolom, most valahol bóklászik. Szerintem van időd megkeresni - ez már Chanyeol volt, aki fejjel lefelé ült a széken.

- Ja - fintorogtam egyet és visszamentem a folyosóra.

- Tiszta gáz a srác azóta… - hallottam még Baekhyunt. Na, erről beszéltem, voltak olyan kétszínűek, hogy simán kipofázzák a másikat, akit barátjuknak neveztek. Undorítóak.

Merre lehet Onew?

Végigmásztam az összes folyosót és a termeket, ahol lenni szokott, de semmi eredmény. Teljes mértékben elnyelte a föld.

Kétségbeesetten indultam vissza a terem felé a sok bunkó emberhez. Azt hittem, hogy végre volt egy remek, kivitelezhető ötletem, erre Jinki felszívódott.

- Miért nézel ki úgy, mint egy bánatos bálnafos? - az ismerős hangra azonnal felkaptam a fejem, és meg is pördültem a tengelyem körül, hogy szembe kerülhessek Jinki barátommal.

- Hol voltál?

- Hol itt, hol ott, de kerestél, szóval jöttem. Na, mesélj, kislány - kacsintott egyet, majd belekortyolt a kólájába.

- Még mindig fiúsabb vagyok nálad, ráadásul nem vagyok könyvmoly - forgattam meg a szemeim.

- Lényeg? - kérdezte unottan. Komolyan a srác kivitt az észből ezzel a stílusával.

- Vigyél el a nyomozókhoz - mondtam ki nyíltan, amit akartam. Nem szeretek köntörfalazni, az nem az én stílusom.

 - Csak ennyi? Azt hittem, valami mókásabb dolgot kérsz. - vágott csalódott fejet - Suli után várlak a portánál - intett, és ott is hagyott - Ja, meg hozz pénzt! Nem dolgozom ingyen - kiáltotta még, aztán eltűnt a látókörömből. Nem érdekelt, hogy egy komplett menüt kell majd kifizetnem neki a KFC-ben, megéri. Így aztán olyan boldogan ugráltam vissza a terembe, mintha meg lettem volna babonázva.

- Na, megvan? - fordult felém a kétszínű Baek.

- Meg. Most már minden rendben lesz - biccentettem mosolyogva. Esküszöm, láttam, hogy összenézett Suhoval meg Chanyeollal. Irritáló majmok mind, de nem izgatott, mert végre találkozhatok a nyomozókkal. Ez az egyetlen dolog tartott életben, más nem is érdekelt. Nyugodtan lecsüccsentem a helyemre és vártam a tanárt, aki csigalassúsággal érkezett meg a terembe. Jajj de hosszú lesz a nap.

És az is volt. Egyszerűen az összes órán mozogtam, mint a sajtkukac, és amint tudtam, szabadultam is. Jinki a kocsija mellett ácsorgott, épp telefonálgatva. Nem akartam zavarni, de egyből észrevett, és eszeveszettül integetni kezdett. Inkább odasétáltam.

- Aha, ok. Szia - kinyomta a telefonját - eldoblak a nyomikhoz, aztán haza is, jó?

Meglepetten pislogtam rá. Biztosan tudta, hogy nem igazán ment a vezetés, ezért kocsim sem volt. Mindenhova busszal és metróval mentem.

- Jó, és mikor megyünk enni? - kérdeztem ösztönösen, de csak homlokráncolást kaptam válaszul.

- Miért? Éhes vagy?

- Nem. Te mondtad, hogy hozzak pénzt... - dadogtam zavartan, mire felnevetett. Komolyan, Jinki néha nagyon irritált.

- Azt nem gondoltam komolyan. Tudod, hogy sosem fogadok el semmit. Nem azért csinálok dolgokat, hogy nekem jó legyen - mosolyogva rádőlt a járgányára, ami egy középkorú Toyota volt - de ha akarod, akkor elugorhatunk enni. Azonban nekem ki ne fizesd, vagy nem viszlek el.

Bólintottam.

- Rendben, akkor utána menjünk el enni - lelkesedtem fel, mert még soha nem ettem vele együtt. Néha sikerült még meglepnie.

- Jó, akkor ugorj be és induljunk - kerülte meg a járgányt, hogy elfoglalja a helyét a volán mögött. Én is beültem mellé, és izgatottan doboltam a lábamon.

- Vagy menjünk előbb enni - jelentettem ki hirtelen. Jinki bólintott, majd elindultunk, és utunk egyenesen a KFC-be vezetett. Csak annyit tudtam, hogy Jinki szerette a csirkehúst.

- Gyere - kipattant a kocsijából.

- Látom nagyon lelkes vagy - siettem utána vigyorogva, és érdekes módon még jól is éreztem magam. Jinki furcsa ember volt, de legalább mindig őszinte. Ami a szívén az a száján alapelven működött a srác, és talán éppen ezért került Jongin közelébe. Jongin... bárcsak láthatnám még egyszer utoljára, hogy bocsánatot kérhessek tőle.

Akkor megnyugodna a lelkem. Azonban ez már lehetetlen volt, mert hiába kértem meg egy látnokot, hogy idézze meg nekem, azt mondta, hogy a szellemvilágban nincs az én ismerősöm. Ez teljesen meglepett, és nem tudtam, hogy mit csináljak...

- Egy tizenöt darabos classic kosarat kérek, ásványvízzel - rendelt Jinki.

- Nekem elég egy B-smart... kólával - dadogtam elveszetten.

- Azt sem tudod, mit akarsz? - kérdezte lesajnálóan Jinki.

- De igen, csak máshol járt az eszem - válaszoltam, majd fizettem és indultam helyet keresni. Sajnos már csak az ablaknál volt hely a bárszékeknél. Nem volt a kedvenc helyem, de megfelelt.

Jinki némán követett, majd ledobta magát a székre. Csendben bambult ki az ablakon, miközben tömte a fejébe az ételt. Az embereket bámulta. Fura srác volt, de kedveltem, és ő is kedvelt a maga módján.

- Miért akarsz odamenni? - kérdezte hirtelen. Nem nézett rám, ami eléggé zavart.

- Van egy kis dolgom - vontam vállat, mire elmosolyodott.

- Ha megölöd valamelyiket, tagadd le, hogy ismersz - megveregette a vállam, majd evett tovább.

- Miért akarnám megölni őket? - pislogtam nagyokat, mert ez meg sem fordult a fejemben. Nem vagyok idióta, hogy embereket gyilkolásszak.

- Honnan tudjam, csak fura, hogy egyik napról a másikra ilyen kérésed van. Ok nélkül nem szoktál szívességet kérni - felelte, közben folytatta a bámulást. Nem értettem mi olyan érdekes, de nem is foglalkoztatott különösebben.

- Alapjáraton nem is szoktam szívességet kérni - sóhajtottam fel, de csak egy mosolyt kaptam válaszul.

- Tudom. Nem is értelek. Azt viszont tisztelem benned, hogy neked feltűnt Baekhyun gonoszsága - belekortyolt az innivalójába.

- Ki az a hülye, aki ne venné észre? - nevettem fel keserűen. Jinki ismét elkomolyodott.

- Jongin például sosem látott át rajta.

- Jongin... szerintem nem is akart. Túl jó srác volt, szerintem elvolt velünk, szeretett minket - mondtam kicsit kedvszegetten.

- Rossz emberekhez csatlakozott. Ő megtehette, hogy naponta kisebb vagyonokat szórjon el, ti meg kihasználtátok. Szerencsétlen biztos utál minket, hogy ennyire átvágtuk - pillantott felém. Na ja, ő könnyen mondta ki ezeket, mert ez a bűn nem nyomta a lelkét. 

- Te mivel vágtad át? - kérdeztem, mivel többes szám első személyében beszélt.

- Nem figyelmeztettem Baekhyun gonoszságára - sóhajtotta - gáz, hogy halott.

- Az. Gáz - a szívem már a torkomban dobogott. Nagyon hiányzott Jongin.

- Ugye nem akarsz bőgni? - fagyott le egy pillanatra, és várt. A francba is, Oh Sehun, ha elbőgöd magad gáz vagy.

- Nem, csak... csìp ez az izé - mutattam a kajámra. Igazából ez sem volt a legjobb kifogás, mivel imádom a csípőset.

- Egy, ez nem csíp, mivel ebbe nem tesznek csiliszószt. Kettő, te bírod az erőset - gyorsan benyomta az utolsó csirkéjét is. Döbbenten pislogtam rá. Jinki tudta, hogy mi volt a bajom, de nem nevetett ki.

- Izé...

- Na, gyere, nyálgép - pattant fel hirtelen.

- Gyhá, nem vagyok nyálgép, csak hiányzik az az idióta - förmedtem rá, de igazából nem haragudtam, kicsit sem. Tiszteltem Jinkit, és tudtam, hogy senki sem fog tudni arról, amit terveztem.

- Ha te mondod - csapott egyet a vállamra.

- Igen, én mondom - sóhajtottam. Megindultunk a szemetes felé - tudod, nem értem, hogy te engem miért kedvelsz.

- Ki mondta, hogy kedvellek? Én senkit nem bírok, csak valakit kevésbé utálok, mint másokat - mosolyogva megvonta a vállát. Kösz, Jinki... roppant kedves vagy.

- Akkor Ő is ebbe a kategóriába tartozott? - csúsztattam a szemetet a helyére, a tálcát meg a tetejére tettem.

 - Ő azért lógott velem, mert köztetek én voltam az egyetlen normális, én meg a hülye, megunhatatlan humora miatt. De sosem voltunk puszipajtások, sőt senkivel sem lett volna teljesen az - húzta kisebb fintorra a száját.

- Ezt hogy érted? - vártam be az ajtónál, mint egy udvarias gavallér.

- Az egész iskola rajongott érte, ő meg kihasználva ezt, a lányok nyolcvan százalékát vagy megfektette, vagy összetörte a szívüket - világosított fel.

- Én azt hittem, úgy érted, hogy kilógott közülünk. Mint a kínai srác, meg a nagydarab. Bár Jongin normális volt - magyaráztam, csak azért, hogy megvédjem szerencsétlent. Már halott volt, nem tudott kiállni maga mellett.

- Nem. Kyoungjae meg normális, csak nem ismered - kinyitotta a kocsiját - ülj be.

- Normális? Ember, rád néz és önszántadból kezded megásni a saját sírodat, hogy utána befeküdj, és el is temesd magad - rázott ki a hideg, amikor eszembe jutott a srác. Jongin halála után láttuk párszor az egyetemen, és nagyon csúnyán nézett ránk. Mintha tudta volna, hogy mit műveltünk.

- Ne beszélj be magadnak ilyen hülyeségeket, Sehun. Ha nem adsz rá okot, akkor baromi jó fej - szidott le Jinki, én meg fülem-farkam behúztam.

- Te már csak tudod - mondtam.

- Tudom. Ő is az a kategória, akit kevésbé utálok. Mondjuk, a cigit mostanában nem tőlem szerzi be, ami miatt egy picit haragszom...

- Micsoda életproblémák. Nem lehet, hogy leszokott? - forgattam a szemeimet. Jinki megcsóválta a fejét.

- Cigizik, és pont.

- Tudtad, hogy abban az épületben van a gyakorlata, ahol Kai nyomozói is vannak? - kérdeztem lelkesen.

- Biztos elintézték a szülei, hogy ott lehessen. Ő is elég befolyásos családból származik - indította el az autót.

- Milyen jó egyeseknek - forgattam meg a szemeimet.

- Hát... ja... de szerintem észreveszi, ha nem kedveled - elindult, ezek után pedig csendben haladtunk. Némán hagytam, hogy az autó kellemesen elringasson, de közben izgatott is voltam. Kwak Aron nyomozóval már volt szerencsém találkozni, de a mi helyi hősünk, a Kopó még eddig nem jelent meg előttem. Izgatottan vártam már a találkozást.

- Parancsolj, ez az az épület - mutatott Jinki egy irodaházra. Már kívülről is ijesztően nézett ki, nekem meg borsózott tőle a hátam, de Jonginért mindent.

- Bekísérlek, mielőtt eltévedsz és holnapig keresnélek - kapcsolta ki Jinki is a biztonsági övét.

 - Köszi - biccentettem, és kiszálltam az autóból.

Hirtelen azonban elszállt minden bátorságom. Mr. Kwak Aron és Kopó nagyon elfoglalt emberek lehettek, és szerintem a legkevésbé sem egy suhanccal akartak foglalkozni. Főleg nem úgy, hogy leírtam magam nekik, amiért gonoszakat mondtam a barátomról.

- Mi a gáz? - vonta fel a szemöldökét a társam. Felsóhajtottam.

- Félek. Mi van, ha szemetek lesznek? - pillantottam rá, de csak gúnyosan felnevetett.

- Hülye. Az a munkájuk, hogy meghallgassanak. Ha neked ez segít, akkor ott leszek melletted, a lelkiismereted meg megnyugszik. De ha gondolod, a szomszédban van egy híres, szellemekkel foglalkozó ember. Utána mehetsz oda is - gyorsan bezárta a kocsit. Elfintorodtam a mondatára. Jongin különös volt. Nem tartózkodott ott, ahol kellett volna.

- Rendes vagy, de én ettől nem nyugodtam meg - sóhajtottam, és megvártam, míg mellém ért, hogy együtt induljunk el.

- Jó napot, kisasszony - mosolygott kedvesen Jinki a recepciós hölgyre - meg tudná mondani, hogy Mr.Kwak és Lee Taemin irodáját hol találjuk? - nézett elbűvölően a nőre.

- Hatodik emelet, kétszáznegyvenes ajtó - mosolygott a nő.

 - Köszönjük - biccentett egy kicsit, és ment is a lift felé.

Fura volt elhaladni a sok, öltönyös figura között egyetemista ruhában. Én például fekete pulóvert viseltem, fekete kabáttal, fehér farmerrel és fekete bakanccsal, míg Jinki barna bőrdzsekiben virított mellettem, amihez fekete pólót, piros nadrágot és barna bakancsot vett fel. Plusz kiegészítő volt a sapka, meg az ujjatlan kesztyűi.

Mikor megérkezett a lift, beszálltunk. Mindannyian csendben álltunk, rajtunk kívül ugyanis még hat ember volt ott. Unalmamban azon gondolkoztam, hogy mennyire rossz lehet a nyomozóknak felmászni hat emeletet egy áramszünet során. Nem szerettem a csendet, de a társaság központjában meg utáltam lenni. Ezért is szerettem Jonginnel lógni. Ő mindig beszélt helyettem is.

- Azt hittem már nem érünk fel, utálom, ha ennyi emberrel vagyok egy ekkora helyen - borzongott meg Jinki, mikor végre kiszálltunk a liftből. Nekem sem a kedvencem, de inkább, mint megmászni annyi lépcsőt. Nem vagyok lusta ember, mert azért szoktam sportolni meg edzeni is, de ha nem muszáj, nem erőltetem meg magam.

- Ne nyafogj, inkább gyere - néztem végig a táblákon, és mikor megtaláltam, amit kerestem, indultam.

- Jaj, de felbátorodott valaki - sóhajtotta fáradtan, majd mellém lépkedve felvette a tempómat.

- Csak izgatott vagyok. Tudod, ez egyfajta mérföldkő. Azért kell nekem, hogy le tudjam zárni Jongin halálát - magyaráztam neki hevesen. Hirtelen olyan szófosásom lett, mint eddig még soha.

- Szerintem vannak benn - torpant meg hirtelen a társam - valami szőke fazon ment be az előbb oda, ahova mi is megyünk.

- Hát aztán, majd bekopogunk - magyaráztam tovább, és lassú tempóban haladtam. A szívem minden lépésnél egyre gyorsabban vert, már kezdtem attól félni, hogy szívrohamom lesz, mielőtt odaérek.

- Téged aztán nem lehet erről lebeszélni, mi? - csóválta vigyorogva a fejét Jinki.

- Naná, hogy nem - halkultam el a végére.

Igazából nem is bántam volna, ha meghalok, legalább valahogy megtalálhatnám Jongint. Na jó, ez rossz vicc volt...

- Kopogj - állt meg hirtelen Jinki az ajtó előtt. Bent pusmogtak az emberek, ami azt jelentette, hogy a szőkeség nem csak takarító volt.

Felemeltem a kezemet, de az ajtó előtt meg is állítottam azt. Remegett minden egyes porcikám.

- Nekem ez nem megy.

- Aha, szóval azért kellettem, hogy Sehun hercegnek legyen kopogó-bizottsága - mormogta Jinki mellettem.

- Nem igaz, csak beszartam - motyogtam.

- Akkor azt éreztem a folyosón - csettintett egyet, majd mielőtt visszavághattam volna, kopogott.

- Beszélni már nem fogok - emelte maga elé a kezeit.

- Nem is vártam el - ráztam meg a fejem.

- Szabad - egy ismerős hang csapta meg a füleimet. Kopóé volt. Már rengetegszer hallottam a tévében, de élőben más volt.

- Na, nekem ez nem megy - fordultam hirtelen vissza. Féltem a nyomozóktól. Tudtam, hogy utáltak... vajon mennyire örülnének, ha most betoppannék.

- Gyáva csirke - sóhajtotta Jinki, mire azonnal felment bennem a pumpa. Nem voltam gyáva! Idegesen fordultam meg, és rohamsebességgel nyitottam ki az ajtót.

Aztán ledermedtem, és csak álltam, mint egy szobor. Már alapból a két rendőrtől is rettegtem, de ők többen voltak, és úgy meredtek rám, mint egy ufóra. Ott volt a két nyomozó, a szöszi meg egy kutyafejű, Kyoungjae, egy kislány és egy kölyök, aki azt hiszem valami rendőrnek a fia.

- Mi járatban, fiatalúr? - kérdezte Mr. Kwak - Gyertek beljebb - mutatott a székekre, mi pedig beljebb totyogtunk. Na oké, most legyen nagy a szád Sehun.

- Ezek kik? - a srác mellett ülő kislány zavartan nézett körbe. Való igaz, itt csak ő nem utált engem, de csak mert nem is ismert.

- Az egyik Jinki. Akiről már meséltem. A másik meg Sehun. Oh Sehun, ugye? - Mr. Kwak Aron rám pillantott, és szinte legyilkolt a tekintetével. Érezni lehetett, hogy mennyire utált.

- Szerintem átmegyek a másik terembe - pattant fel a fickó, akinek kutyushoz hasonló feje volt.

- Kidobod a szemetet, légyszi? - Kopó hirtelen felpattant, és az asztalán lévő zsebkendő-hegyet egy zacskóba söpörte.

- Naná, Puli.

Puli? Most komolyan lekutyázta az ország legjobb nyomozóját?

- Köszönöm - helyezte magát újra kényelembe a székében.

- Key gyere te is - intett a szöszinek, aki apró biccentés után követte kifelé.

- Kiraboltatok egy bankot, vagy megint átvertetek valakit? - kérdezte Kyoungjae, miközben alaposan végigmért. És rá mondta Jinki, hogy jó fej.

- Nem tettünk semmi ilyet, Sehun akart idejönni - felelt helyettem.

- Azt sejtettem, hogy te nem tettél semmi rosszat, de a Sehunos bagázs már sokkal inkább - biccentett az óriás. Esküszöm, hogy féltem tőle. Nyeltem egy nagyot.

- Én nem tettem semmi rosszat - mondtam, de mindenki felröhögött.

- Ja, én meg sebész vagyok - biccentett Kwak Aron egy vigyorral az arcán - Na, mit akarsz? Vagy csak melegedni jöttél?

- Én csak kísérem. Nem tudok semmiről - emelte fel Jinki a kezeit védekezésképen.

- Az látszik rajtad, nyugi, haver - vont vállat a nyomozó.

- Kinyögöd végre, vagy találjuk ki, hogy miért vagy itt?- kérdezte Taemin, közben az egyik sarkot fürkészte.

- Várjatok már, nem látjátok, hogy megijesztitek? - szólalt meg a gyerek is, aki eddig csendben figyelt.

- Nem az az ijedős fajta - vágott megint közbe Kyoungjae.

- Figyelj, ha feljelentést akarsz tenni, vagy hasonló akkor a rendőrségre menj. Ha meg tőlünk akarsz valamit, mondd - mordult fel Aron is. Ijesztő egy bagázs volt.

- Én csak Jongin miatt vagyok itt- makogtam elveszetten, de sikerült mindenkit meglepnem.

- Na, ne mond. Már egy éve lezártuk az ügyet - dőlt hátra a székében Taemin.

- Tudom, de tenni akarok valamit, hogy vezekelhessek miatta, mert annyi szörnyűséget tettem. Szeretnék maguknak dolgozni, az ő emléke miatt - mondtam teljesen határozottan az utolsó mondatot. Igen, ezt akartam már az első perctől fogva.