1. Hogyan maradtam Papiékkal?

Kai

- Szellem, ezennel feloszlatom a kapcsolatot, melyből élősködsz, s erőt szívsz. Utad meg ne álljék új világodig, hol otthonra lelsz. Hevenu shalom alechem - azzal Jonghyun elmondta azt, amit kellett, én pedig vártam a teljes feloszlódást. Azonban nem történt semmi. Vagy legalábbis, amikor kinyitottam a szemeimet, még mindig láttam az embereket.

- Elment - suttogta Puli. Ajkai remegni kezdtek, aztán hirtelen nyüszögő hangon sírni kezdett. Minho átölelte őt, de ő sem szólt semmit. Értetlenül bámultam a csapatra. Jungkook is zokogott Aron vállán, aki szintén olyan volt, mint egy baba. Még Eli is pityergett.

- Érdekes visszaküldés volt - jegyezte meg Jonghyun, most azonban csak Key fordult felé a homlokát ráncolva.

- Mire célzol?

- Arra, hogy visszaküldésnél mindig kinyílik a kapu, amely átengedi a kósza lelkeket. Most azonban zárva maradt, majd a végén résnyire nyílt csak ki. Valamint az erős kapcsolat miatt még mindig érzem Jongint, annak ellenére, hogy már nincs itt.

- Mi lenne, ha nem sikerült volna?

- Az lehetetlen. Ha viszont így van, akkor itt kellene maradnia a testénél, mert ez a kötelék ruházódott rá. Olyan lesz, mint a bolond szellemek, akik nem tudtak elmenni.

Na, várjunk csak, szóval itt ragadtam az élők között, de nem hagyhatom el a síromat? Ez valami vicc, ugye? És mi az, hogy nem is látnak, meg hallanak, még Jonghyun sem? Túl sok a kérdés, és én egyre jobban megijedtem.

- Hát, lehet, neki különleges távozása volt - motyogta Aron.

- Nem tudom, ilyen hosszú összekötés után még nem engedtem el szellemet - magyarázta Jonghyun.

- Menjünk, nem akarok itt maradni, most túlzottan fáj - sóhajtotta Csirke, és hátat fordítva nekem, elindult. A többiek még vetettek egy utolsó pillantást a síromra, és ők is elindultak. Itt hagytak egyedül, megbolondulni. Esküszöm, szívem szerint sírva fakadtam volna.

Hogy lehet, hogy Jonghyun nem érzett? Egyáltalán ez lehetséges volt? Vagy csak valami rossz vicc?

Igen, biztos tréfa lehetett.

- Aron! Jonghyun! Colos! – kiabáltam utánuk, de semmi nem történt. Némán kimentek a temetőből. Csendben eldőltem a síromon. Miért nem tűntem el?

- Jonghyun, meséld el még egyszer, hogyan találtál újra rám, kérlek - néztem hatalmas boci szemekkel Rexire, aki csak mosolyogva csóválta a fejét.

- Hát, szerintem az egész Kibumnak köszönhető, mert ő volt az, aki kitalálta, hogy a születésnapod előtt menjünk ki a sírodhoz virágot vinni. Többször is próbált már rávenni, de nem nagyon voltam rá hajlandó, mert akkor csak még jobban hiányoztál volna. Aztán amikor kiértünk, nem tudom mit csináltál, de megéreztem a jelenléted, majd a hozzád tartozó lélekfoszlányt is. Ezt annak vettem, hogy segítséget akarsz kérni, ezért megidéztelek, te pedig elmesélted, hogy azóta a nap óta, ott voltál és vártál - nézett vigyorogva - tényleg, amúgy mit csináltál? - kérdezte kíváncsian.

- Kiabáltam, ütöttelek, rúgtalak, aztán megharaptalak. - mondtam büszkén - Tudod, az a majdnem tíz hónap volt életem leghosszabb időszaka. Teljesen magányos voltam, mert egyetlen szellemmel sem tudtam beszélni - tettem még hozzá komoran.

- Ennyi? – vonta fel a szemöldökét Kulcs.

- Nem. Természetesen mindannyiótokat elküldtem egy párszor melegebb éghajlatra –megvillantva egy ezer wattos vigyort, jeleztem, hogy már nem haragudtam rájuk. Egyébként nagyon jó létem volt, nem panaszkodhattam.  Csirkepapi átköltözött Amerikából, állítása szerint jobb a barátokkal lenni, és éppen ezért nyitott egy nyomozócéget Pulival, amelyet a rendőrség használ elsősorban, de magánügyeket is vállalunk. A szomszédos irodában pedig Jonghyun munkálkodott. Kookie még mindig iskolába járt, de a szabadidejében velünk lógott. Nem értem, hogy miért nem a korosztályával akart lenni, de nekem így csak jobb volt. Elinak még hátra volt egy év az egyetemből, de a gyakorlatát nálunk végezte. Tökéletes ügyvéd lesz majd belőle, az már biztos. Amikor meglátott Jonghyun oldalán, megfeledkezve magáról odafutott elém, és üdvözölt. Nagyon jól esett. Krisről nem sokat tudunk, mert visszaköltözött Kínába. Néha ír pár sort, hogy jól van, de személyesen nem nagyon találkoztunk. Minho pedig…

Nos, talán róla a legnehezebb beszélni. Mikor megérkeztem, akkor azonnal átjött üdvözölni, és esküszöm, én láttam, hogy sírt örömében, ami nagyon jólesett. Aztán igazából nem nagyon láttam őt. Néha átjött az irodába, de olyankor is csak lehuppant a kanapéra, és beszélgetett. Természetesen egyből feltűnt, hogy valami nem stimmelt vele. Sosem ment oda Pulihoz egy csókot kunyerálni, ami pedig már engem zavart. Aztán egyre ritkábban bukkant fel. Ez pedig addig fajult, hogy két hónapja nem is láttuk. Puli teljesen magába volt zuhanva, nem is tudott koncentrálni semmire, de nem mertünk rákérdezni a dologra. Úgy voltunk vele, hogy majd elmondja, ha akarja.

De szerintem nem akarta, mert nem mondta el. Sőt, nem is nagyon beszélt, csak létezett. Bevallom, hiányzott a hülye feje, mert őt is nagyon kedveltem, és már csapattagnak tartottam, erre hirtelen eltűnt a föld színéről. Jó, még a vak is láthatta, meg a süket is hallhatta, hogy ezek ketten már nem voltak együtt. A csapat kis párocskája kettészakadt, és Taemin volt az, aki jobban szenvedett, vagyis rajta látszódott jobban. Na, ez az egy ok, amiért örülök, hogy szellem vagyok, mert így soha, de soha nem leszek már szerelmes. Boldog agglegényként fogom leélni az életem Aron mellett. Ja, igen, Jonghyun aznap este felhívta Aront, hogy jöjjön a temetőbe, mert ott vagyok. Esküszöm, az egy órás utat húsz perc alatt tette meg, és nagyon örült a hírnek, hogy mégsem mentem el. Szegényem még el is sírta magát, majd amikor Rexi közölte, hogy az ő testéhez leszek kapcsolva, mosolygott. Szóval most az a helyzet, hogy öten laktunk Jonghyunék házában, meg néha Sütike is ott aludt. Minden olyan volt,  mint régen, és ez nagyon jó.

Leszámítva persze Minhot, de szerintem őt már soha többet nem kaphatjuk vissza. Most azonban már két hónap után úgy éreztem, hogy rá kellett kérdeznem a dologra, így gyorsan átcsusszantam a falon, és letelepedtem Puli asztalán, ami a következőkből állt: egy laptop, egy kupac papír rendbe téve, a mai ebédje, és az összes többi helyen meg papír zsebkendő uralkodott. Kérdéses sem volt, hogy a papírokra ültem. Láthatóvá váltam.

- Figyelj, kérdezhetek valami fontosat? – szólítottam meg félénken. Kicsit úgy éreztem, hogy le fogja tépni a fejem… vagy legalábbis le szeretné…

- Mondd – duzzogta.

- Miért szakítottatok? – nem kerteltem, egyből feltettem a kérdést. Ezt így gondoltam korrektnek. Hiába éreztem magamon Aron szúrós pillantását, tudtam, hogy ezt kellett tennem. Puli felsóhajtott, szemeiben könnyek gyűltek össze, hangja elcsuklott.

- Az egész az én hibám… - legördült egy könnycsepp. Oké, már megbántam, hogy rákérdeztem – csak… csak rá akartam venni, hogy járjon egyetemre. Nem lehet folyton a testből megélni! Vagy már az is jó lett volna, ha szakmát tanul, de nem akart. Én meg erősködtem… emiatt folyton veszekedtünk, majd egyszer csak kicsúszott a számon, hogy nem akarok szégyenkezni egy tanulatlan kurvával… soha nem gondoltam komolyan… én… én nem is tudom, hogy ez hogyan jött – itt már zokogott – erre összerámolt, és lelépett, hiába kértem tőle ezerszer bocsánatot. Azóta hiába hívom, nem veszi fel, nem jelentkezik, azt sem tudom, hogy mi van vele. Pedig nagyon szeretem őt… én soha nem gondoltam ilyet komolyan…

- Elhiszem, de biztosan lesz majd jobb is, ne hibáztasd magad emiatt. Te csak jót akartál neki - nyugtattam meg, legalábbis próbálkoztam vele.

- Tudom, de akkor is rossz, hogy szétmentünk - szipogott még mindig.

- Persze hogy rossz, de majd lesz jobb is. Lehet, hogy később újra együtt lesztek, vagy nem. Na, mindegy, lehet, nem is ő az igazi, találsz jobbat, ha kell - keveredtem bele teljesen a saját beszédembe.

- Köszi Jongin, olyan jó, hogy megint velünk vagy - törölgette meg a szemeit, és fújta ki az orrát.

- Igen, ezzel én is így vagyok - vigyorogtam kedvesen.

- Tényleg, amíg ott voltál a sírodnál, megtudtad, hogy ki viszi oda mindig a friss virágot, meg a mécseseket? - tért át egy másik témára.

- Hát, nem. Folyton sapka van rajta, meg maszk. Egyszerűen lehetetlen volt felismerni. Meg uniszex ruhákat hord. Szóval, nem tudom - zavartan felsóhajtottam. Nagyon utáltam ezt az egész helyzetet. Van valami titkos hódolóm, és annyit sem tudok róla, hogy fiú-e, vagy lány. Na jó, biztos lány volt.

- Cseles udvarlód van - biccentett Aron, majd folytatta a munkát - kellene egy jó meló. Ezek az átlagos betörések rohadtul unalmasak már.

- Nekem mondod? Túl hamar megoldjuk a rejtélyeket. Már ott tartok, hogy kiengedem Zicot, és elkapom megint - Puli elnyúlt az asztalon, és csendben bambult maga elé. Hát, nekem még mindig izgalmasabb volt, mint az egyedül töltött hónapok.

- Amúgy, miért is nem csajozott be senki egy év alatt a gyereken kívül? - néztem végig a társaságon. Na igen, nem hogy becsajoztak volna, de még a kedvenc párom is szétment. Mindenki szingli volt kivéve Jongkey meg Jungkook, és ez annyira frusztrált.

- Nem tudom, nincs időnk ilyenekre - vont vállat Aron.

- Én még fiatal vagyok, nem izgatnak az ilyen dolgok, most csak sikeres nyomozó akarok lenni - húzta ki magát büszkén Kookie, annak ellenére, hogy rá nem vonatkozott a kérdés. A többiek meg úgy csináltak, mintha nem is hallották volna a kérdést.

- Nekem volt pasim – mormogott Puli maga elé – így csak Kyoungjae meg Aron lehet az, aki csajozhat.

- Esetleg Minho, és őt ismerve biztos is, hogy azt teszi – fel se tűnt Kibum jelenléte, aki az ajtót támasztotta – bocs, nem akartam zavarni, de Jonghyun megint elvan a szellemeivel.

Puli felsóhajtott. Szegényem, ez biztosan rosszul esett neki.

- Ja, Minho talán csajozik. Vagy pasizik. Vagy valami.

- Neked meg ott van Krystal. Tudod, aki jól néz ki – Kibum Csirkére kacsintott, akinek hirtelen eltorzult a feje. Szerencsétlen még mindig azzal a lánnyal volt nyúzva.

- Hagyjatok már vele, nekem nem ilyen csaj kell - nyüszített Aron, és lefejelte az asztalát.

- Tudjuk, neked olyan kell, akit meg tudsz védeni, csendes, gyönyörű, vékony, de mégis kedves - soroltam az esete tulajdonságait. Még régebben rengetegszer mondta, hogy Krystal a gyönyörűn kívül nem sok dologban felel meg.

- Pontosan - mutatott rám, még mindig feküdve.

- Ti pasik nehéz esetek vagytok. Eli, te hogy állsz? - pillantott a másik reménytelen eset felé.

- Nekem csak az a lényeg, hogy szép arca legyen, jó segge és sokat nevessen - ismertette ő is a követelményeit.

- Hát, ilyen csajt sem könnyű szerezni - húzta a száját Key.

- Tudjuk - sóhajtotta a két srác.

- És olyan sötét, mint az éjszaka - tettem hozzá, hogy teljes legyen a tipikus csajok jellemzése. Eli azonban legyintett

- Még talán az zavarna a legkevésbé, de egy minimális intelligencia-szint azért elvárt.

- El kéne ugrani a boltba kajáért, van valakinek kedve jönni? - kérdezte Kibum, mire mindenki szeme felcsillant, és sorolgatni kezdték, hogy mit kérnek. Természetesen ez minden nap ugyanaz szokott lenni, szóval Key már meg sem várja a végét.

- Ma Aron jön velem - bökött a nyomozóra, akinek bent rekedt a levegő ezen kijelentésnek köszönhetően.

- Muszáj? - tudakolta meg reménykedve, de ha Kulcs egyszer kiválaszt valakit, akkor annak mennie kell.

- Gyere Jongin, vásárlás - Vánszorgott el az asztaltól az ajtóig.

- Juhééé - kezdtem el ujjongani, mert szerettem kimozdulni az irodából. Mióta Aronhoz vagyok kötve, volt már olyan is, hogy hajnali háromkor estünk haza. Ez nekem a legrosszabb, hanem inkább neki, mivel én amúgy sem alszom, neki meg kéne.

- Ennyire ne lelkesedj, kérlek - fordult hátra gyilkos tekintettel.

- De én szeretek vásárolni – minden cukiságomat bevetettem, hogy ne nézzen rám ilyen tekintettel, de sajnálatos módon ez most nem jött össze. Ha valaki utált vásárolni, akkor az Csirke volt, főleg, ha ezt Kulcs társaságában kellett véghez vinnie. Sóhajtott egyet, majd a kabátját leemelte a tartóról.

- Ma átjöhet Yerim? – kérdezte még gyorsan Jungkook. Hiába viccelődött azzal, hogy neki sosem lesz barátnője, valahogy összeszedte ezt a leányzót, aki egyébként nagyon helyes volt, csak nem láttam benne semmit. Nem tűnt butának, csak olyannak, aki abszolút semmihez nem értett, de azért okoskodni tudott, ezért is hívtam Einsteinnek. Igaz, ő nem tudott rólam.

- Jöjjön – Aron biccentésére Minisüti arca elragyogott. Nem hiszem el, hogy egy lány is itt van. Az elején, amikor meglátott, még el sem hitte, hogy szellem vagyok. Hiába magyarázták neki mind, ő nem hitte el. Aztán mikor láthatatlan lettem, megkérdezte, hogy ez milyen trükk volt. Na, én sikeresen agy halott állapotba kerültem. Régen még szerettem az ilyen csajokat… egy-két éjszakára, de komolyabb kapcsolatnak nem tudtam volna elképzelni őket.

- Gyere, Jongin - szólt rám Kulcs, mikor még mindig eltöprengve álltam az ajtóban.

- Jövök - tértem észhez teljesen, és átfutottam Kibumon.

- Ezt ne csináld, olyan undorító - rázta meg magát, én meg röhögtem.

- Olyan, mintha látnád a belső szerveim - utánoztam a hangját, mert mindig ezt mondta ilyenkor. Egyébként soha nem láttam a belső szerveit, de egy idő után már nem szálltam vele vitába. Igazából Kulcs ellen nem lehetett megnyerni semmilyen harcot, mert ő egy igazi szájhős volt, és úgy küzdött olyankor, hogy senki nem tudta abbahagyatni vele. Gyorsan behuppantam a hátsó ülésre, és vártam, hogy elinduljunk. Igazából nem értettem, hogy Jonghyun meg Key miért tartottak még mindig velünk, de nagyon örültem nekik. Ők tényleg az igaz barátaim voltak, nem is beszélve arról, hogy Jojo már egészen megszokta azt is, ha simogattam. Nem szerette, de már tolerálta. Talán egyszer eljutok arra a szintre is, hogy meg tudok mozdítani pár dolgot a forgószéken meg a függönyön kívül. Igen, már az utóbbival is tudok szórakozni, ezzel is idegelve Kulcsot.

- Szerencséd van Aron, mert csak egy boltba kell beugranunk - közölte az úti célt Key, Csirkepapi meg felsóhajtott. Ilyen jó hírt sem mostanában kapott.

- Remek, akkor meg sem állok az ABC-ig - indította el az autót, és teljes gázzal, vagyis amennyivel maximum lehet menni, elindultunk. Olyan unalmas volt, hogy mindig betartották a sebességhatárokat meg az összes szabályt. Kivéve persze Kyoungjae-t, aki boldogan száguldozott, mint a megtáltosodott hercehurca. Komolyan mondom, vele volt a legjobb utazni, bár ő sosem vállalt be egy vásárlást sem. Szerintem akkor meg is bolondult volna.

- Itt vagyunk – gyorsan leparkolt az egyik szabad helyre, és kipattant. Látszott rajta, hogy mennyire szeretett volna már előre végezni.

- Akkor kezdjük - vett egy bevásárlókosarat Kibum, és elindultunk az első soron majd a másodikon és így tovább, közben szépen pakolgattuk be az ebédnek szánt ételeket. Persze néha olyan dolog is bekerült, aminek semmi köze nem volt a kajához, de még nem fordult elő, hogy Key ne vitt volna mindenkinek valami kis édességet is. Nagyon aranyos volt tőle, hogy figyelt a srácok vércukorszintjére, na meg arra, hogy ne legyenek hisztisek. Esküszöm, miután megkapják a napi csoki adagjukat, mind teljesen békések lesznek. Mindig ilyenek voltak. A csoki után csendben csinálták a teendőiket. Aron meg külön segédkezett ebben, mert nagyon értett a márkákhoz, és amint meglátott valami nagyon tipikusan amerikai terméket, azt biztos meg is vetette. Aztán meg tömte abba az okos buksijába.

- Kell karfiol meg brokkoli is – sóhajtotta Kulcs, mire Csirkepapi arca eltorzult.

- Minek? Amerikában csak krumplit eszünk meg paradicsomot, mégis élünk…

- Igen. Ketchupot meg sültkrumplit. Még mindig nem értem, hogy hogyan lehet ilyen egészségtelenül élni.

- Nézz rám, teljesen fitt és egészséges vagyok - tárta szét a karjait.

- Igen, biztos finom, fitt és friss grillcsirke lenne belőled - röhögtem el magam. Igazából ezt az egyik gyorskajáldánál olvastam. Mikor megkérdeztem, hogy hogyan lehet fitt, az volt a válasz, hogy akkor vágták le, amikor tornázott. Hát én végigröhögtem az utcát.

- Kim Jongin, tapétát csinálok belőled, ha cikizel - vigyorgott rám

- Nem tudsz belőlem tapétát csinálni, és ez a szerencséd – nevettem fel, majd gyorsan láthatatlan lettem. Felsóhajtottam. Utáltam ezt az állapotot, de nem akartam megbolondítani az embereket. Így aztán csendben vásárolgattunk, míg meg nem vettünk mindent. Igazából szerintem Aron társaságában jobb volt lenni, mint Rexiében. Őt is szerettem, de Csirkepapi volt a legjobb barátom.

- Key, nem zavar, hogy mindig te fizetsz? - kérdezte Aron, miután Kulcs egy kisebb összeget hagyott a boltban.

- Nem nagyon. Legalább mind egészséges kaját esztek. Ha rátok bíznám, akkor gyorskaján élnétek le az életeteket - válaszolta eltűnődve. Igaza volt, mert szerintem is ez lett volna belőle. Főzni csak Key és Eli tudott, de az utóbbinak nem kellett, mert a személyzet ellátta. Esetleg Yeriről tudnám még elképzelni, de őt nem számítom teljes jogú bandatagnak. Nem tudom, miért, talán mert kihagyta életünk kalandját.

- Van benne valami. Bár én mindig étteremben ettem... - sóhajtotta Csirkepapi, de azonnal el is mosolyodott.

- Tudom, hogy kisebb vagyon, de vannak nagyon jó kocsmák, ahol mennyei az étel.

- Képzelem...

- Menjünk haza, mert a többiek aggódni fognak, hogy nem kapnak ebédet - tért át másik témára Aron. Általában mindig ezt csinálja, hogy ha nincs kedve beszélni valamiről, akkor gyorsan ugorja a témát. Sajnos ez nálam nem szokott bejönni, mert nem hagyom magam.

- Igaz, Rexi pedig elviselhetetlen, ha üres a hasa, pont mint Puli. Két kutyus, akik a hasuknál jobban nem szeretnek semmit - nevetett Key, miközben a kocsiba pakolták a cuccokat.

- Igaz - kuncogott Csirke - mi a mai menü?

- Csinálok kimbapot meg bibimbapot. Aztán mindenki eszik, amit akar - azzal Kibum behuppant a kocsiba, mellé Aron, én meg hátra.

- Aron, ma este van harminc feletti buli, nem akarsz elmenni? Lehet, találsz magadnak csajt - olvastam a mellettem fekvő újság egyik cikkjét. Nem tehettem róla, pont ott volt nyitva.

- Jongin, nem vagyok olyan öreg, ráadásul nem akarok vén szipirtyóval összejönni - pillantott hátra a tükörben.

- Rendben, csak gondoltam megkérdezem - vontam vállat.

- Köszönöm, hogy aggódsz az életem miatt, de még ráérek - enyhült meg a hangja.

- Hát... - nézett rá Key egy kicsit bizonytalan arccal. Felnevettem.

- Ismerősöm negyven évesen házasodott, szóval ráérek. Pulinak sincs senkije, őt még sem akarjátok kisegíteni. Sőt, Kyoungjae is facér...

- Jó, de ő ijesztő tud néha lenni - sóhajtotta Kulcs. Csirke csak felnevetett.

- Csak akkor, ha vásárolni kell. Akkor egy hárpia, egy menstruáló nő, meg egy hiéna. Oroszlánt nem mondok, mert az méltóságteljes állat.

- Ez igaz, amúgy bármire képes a haverjaiért. Igaz, nem sok van neki, mert nem hagyja, hogy kihasználják, de azzal a párral tényleg szoros kapcsolatban van. Igaz, azok nem koreaiak, ugyanis kiskorában ő is Amerikában élt, de ideköltöztek - ismertettem pár tényt Galambról. Mondjuk Aron biztos tudta, hiszen régebben utánanézett az egész csapatunknak. Szeretett alapos munkát végezni. Vagy csak el akarta magával hitetni, hogy nem szeret minket. Csak abba az akadályba ütközött, hogy engem nem lehet nem szeretni, mert tökéletes vagyok. Vagy még annál is jobb. Nagyjából végtelen a szexiségem egy öttől hatos skálán.

- Ritkán látod vásárolni - biccentett Kibum - olyan, mintha meg akarna ölni.

Épp mondtam volna valamit, de Aron megállt.

- Itthon vagyunk.

- Te már az irodát is otthonodnak tekinted? - nézett furcsállva Csirkére Key.

- Hát a napunk nagy részét itt töltjük, szóval már olyan, mintha ez lenne a második otthonom - felelte Aron. Néha már én is így éreztem, főleg amikor hajnalig maradtunk. Aron nem szerette sokáig húzni a dolgokat, ezért inkább túlórázott néha. Volt, mikor Puli is bennmaradt, de legtöbbször csak ketten voltunk Csirkével. Gyorsan kipattantam a helyemről, láthatóvá váltam, majd lelkesen üdvözöltem Pulit.

- Puliiii - nevetve pattantam az asztalára, papírjait ezzel ezerfelé sodorva.

- Jaj, Jongin - megcsóválta a fejét, majd lehajolt szedegetni a dolgokat.

- Szia - integetett Yeri. Hosszú, barna haja volt, és úgy vigyorgott, mint egy tejbe tök. Komolyan, néha olyan feje volt, mint egy kisegérnek.

- Szia Yeri, mi a helyzet? - villantottam egy ezer wattos mosolyt, amivel minden csaj le tudtam venni a lábáról. Igazi nőcsábász voltam mindig is, és ez a vonzerőm még a mai napig sem veszett el.

- Nem sok, veled? - kérdezett vissza, közben odament Kookiehoz és becsüccsent az ölébe. Kis nyálas tinédzserek. Ezt a lányt még egy éjszakás kalandra sem merném megkérni, mert utána tuti egyből szerelmet vallana, és a nyakamon maradna.

- Élem a szellemes mindennapjaimat, bár kezdek unatkozni itt bent - vontam vállat, és újra lesöpörtem Puli papírjait, hogy ne unatkozzon.

- Te szórakozol velem? - sóhajtott Kopó, majd ismételten pakolgatni kezdett. Legalább addig sem foglalkozott a szerelmi bánataival.

- Értem. De biztosan fogsz tudni majd hamarosan olvasni, elvégre lapozni már tudsz.

- Igaz - biccentettem, habár Aronnal már kiolvastam a létező összes krimit.

- Egyre ügyesebb szellem lesz. Egy év alatt elég sokat fejlődött, hiszen már a függönnyel is el van - jelent meg Jonghyun is a szomszédos irodából.

- Ja, most olyan, mint egy kisgyerek, aki tanulja a dolgokat - szólalt meg Eli is.

- Neked ma nem vizsgád van fél óra múlva? - néztem rá mérgesen.

- Basszus - ugrott fel a fotelből és készült felvenni a kabátját.

 - Csak szívattalak, az holnap van - röhögtem fel hangosan, aztán gyorsan láthatatlan lettem.

- Jongiiin - sziszegte és odaállt Taemin asztala elé ahol az előbb még ültem. Az egész csapat nevetett egy sort, kivéve persze Galambot, aki szerintem elküldött minket a fenébe. Vagy legalábbis engem.

- Nem kellene tanulnod? - kérdezte Puli, miután sikeresen rendbe szedte a papírjait.

- Mindent tudok - jött a válasz.

- Arról tudom, hogy milyen érzés. Középiskolában megszereztem a rendőri gyakorlatomat, közben egyetemre jártam levelező szakon, mert a rendészetire felvételt nyertem. Igaz, középiskolában mindenből éppen csak átcsúsztam, de az egyetemet négyes átlaggal fejeztem be húsz évesen.

- Höh, ilyen szar voltál középsuliban? Én ott és az egyetemen is szín ötös voltam - jelentette ki Aron büszkén.

- Már nem azért, de a rendőrségi távol sincs olyan nehéz, mint az ügyvéd - csatlakozott Eli is a vitához.

- Jó, de Amerikában mindenki lehet rendőr. Az ott olyan, mint itt az utcaseprő - folytatta Puli a csodás vitát - a középiskola meg semmi. Nektek ott kezdődik a történelem, hogy Kolombusz felfedezte Amerikát, nekünk meg az ősmajmokkal. Ráadásul nem nehezebb ügyvédnek lenni, mert abból annyi van, hogy Han-t lehet vele rekeszteni.

- Puli, tudom, hogy beképzelt vagy, de a rejtélyek kilencven százalékát én oldottam meg, te csak a nevedet adtad hozzá.

- Hagylak érvényesülni - kacsintott Taemin.

- Ha nem hagyjátok abba a vitát, akkor tornádóként söprök végig az irodán, és akkor lesz mivel foglalkoznotok - mordultam rájuk.

- Te hagytál engem? Ugyan Puli, csak azzal voltál elfoglalva, hogy Minhot megszerezd - háborodott fel Aron. Eli a részéről befejezte, mert inkább visszament a helyére.

- Ez nem is igaz. Te meg csak azért siettél az üggyel, mert le akartál lépni, még Jongin sem volt fontos - emelte meg a hangját Taemin is.

- Azt mondtam pofa be! - kiabáltam el magam hangosan és a létező összes papírt a földre küldtem az asztalokról.

- Jongin! - ordított mind a kettő.

- Halljátok, megint kezditek azt, amit akkor, amikor összeraktak titeket. Most vagy hülyék vagytok, vagy megint lesz valami a fontos ügy - sóhajtott Jungkook.

- A másodikra szavazok. Amíg ti vásároltatok, Puli meg vécén volt, én vettem fel a telefont. Valami fontos ügyben kerestek titeket - magyarázta Jonghyun, mire a csapat úgy festett, mint valami elmebeteg társulat.

- Szólni luxus?! - förmedt fel Puli, de Rexi csak vállat vont.

- Azt mondták, hogy holnap megint hívnak...

- Holnap? - visított újra. Nem igazán értettem mi a baja a holnappal.

- Ja - erősítette meg a válaszát Jjong.

- Az még messze van - sóhajtott Aron.

- Remélem, a végén nem kell elmennem - húztam fel a szemöldököm.

- Kai, az „addig maradsz, amíg Aron él”-ből, melyik részt nem fogja fel az agyad? - kérdezett Key.

- Nem tudom. Fáradt vagyok - csüccsentem le a földre.

- Egy szellem lehet fáradt? - húzta a száját Jungkook, a többiek meg pakoltak.

- Úgy, hogy lefárasztotok. Néha nagyon idegesítőek vagytok - magyaráztam, mire Einstein a homlokát ráncolva nézett rám.

- Ez így fura.

- Az - biccentettem.

- Ki hívott? - kérdezte Puli Rexi felé fordulva.

- A rendőrségről telefonáltak, de nem rendőr volt, hanem valami bejelentő. Gondolom, holnap mobilról fog hívni titeket. Férfi volt, de többet nem tudok.

- Emberek, megvan a mai munka. Nyomozzuk ki, hogy ki keresett minket - lelkesedett be Taemin a többiek meg indultak volna utánuk, ha Key nem csapta volna be hirtelen az ajtót. Pillanatok alatt nyugodott meg mindenki.

- Kai, válj láthatatlanná, vendégeink vannak - suttogta halkan, én meg azonnal eltűntem és besoroltam a sarokba, ahol ilyenkor a helyem szokott lenni.

- Miféle vendégek? - pillantott rá Csirke. Kulcs felsóhajtott.

- Nem tudom. Nem ismerem Szöul minden egyes lakosát. Jönnek erre emberek. Most nem tudok mit csinálni - magyarázta ingerülten.

- Mert az nem lesz nekik fura, hogy itt a két nyomozó, két gyerek, egy nagy ember, a szomszédos szellemész, meg a segédje. Nem beszélve a rengeteg papírról, ami a földön van - sorolta Jungkook, majd felállt, és szedegetni kezdett.

- Jó, az egyértelmű, hogy ez egy iroda, hiszen az ajtóra is ki van írva, de egy szellemet nem tudnánk megmagyarázni - suttogott Key, aztán kopogás hallatszott. Az ereimben megfagyott a már rég nem csordogáló vér is. Na jó, ez hülyén hangzott de a lényeg, hogy tényleg nagyon megijedtem. Egy darabig csak csendben álltam. Igazából hajlamos voltam néha megfeledkezni magamról, és randomul láthatóvá váltam. Ennek nem volt sok értelme, de ezt így szoktam meg. Nem kellett sokat bujdosnom, mert általában senki nem foglalkozott azzal, hogy élő vagyok-e, vagy halott.