Sehun
Nem
gondoltam volna, hogy ennyire rossz lesz nélküle, pedig már egy év is eltelt.
Amikor velünk volt, akkor mindig közömbösen viselkedtem vele, talán azért, mert
nem gondoltam, hogy ilyen korán eltávozik közülünk. A többiek mind
kihasználták, kivéve Jinki, ő volt az egyetlen, aki soha semmit nem fogadott el
tőle. Én is ugyanolyan szemét voltam, mint a többiek, de csak azért mert nem
akartam különcnek tűnni. Visszagondolva elásnám magam a viselkedésem miatt. Aztán
meg hiába próbáltam közelebb kerülni hozzá, neki Baekhyun kellett legjobb
barátjának. Nos, nem kellett volna. Az a srác folyton elhordta mindennek
szerencsétlent, és elvette mindenét. Mégis... volt egy olyan bűvereje, amivel
levett mindenkit a lábáról. Suho ugyanezt tette. Ő mondjuk kicsit rendesebb
volt, de ugyanolyan élősködő is. Bár a fő kitervelő Baekhyun volt, ő is nagyon
sokat segített a tervek megvalósításában, csakúgy, mint Chanyeol. Aztán ott
volt Kyungsoo. Ő nem volt a csapat hivatalos tagja, nagyjából háromszor dumált
bárki mással, aki nem én voltam. Néha Ő is beszélt vele, de szerencsétlen
Kyungsoo semmit nem tudhatott az egészről.
Aztán
itt volt Lee Jinki, aki tojt mindenkire, de mégis kedvelt személy volt. Hogy
miért, azt nem tudom, de nagyon bunkó és nagyon segítőkész is tudott lenni
egyszerre. Aztán itt voltam én. Egy kívülálló, aki kihasznált egy naiv, jószívű
embert. Minden egyes napon mardosó bűntudattal keltem, és feküdtem. Ő már
elment, én meg szuperül itt ragadtam egy álbaráti társaságban. Már feleannyira
sem éreztem magam jól, mint akkor, amikor ezt tettem. A halála után próbáltam
mindent megtenni, hogy csökkentsem az belülről mardosó bűntudatot, de semmi sem
segített. A srácok folyton csak kibeszélték, én meg próbáltam tiszteletben tartani
az emlékét, és védeni a róla kialakult képet a többiek szemében. Az iskolában
annak ellenére, hogy egy nőcsábász volt, mindenki szerette és tisztelte őt. A
humora sikeresen oldotta mindig a feszültséget, emellett mégis próbált segíteni
annak, akinek tudott. Egyáltalán nem érdemelte meg a halált. Igazából nem
tudom, hogy mi történt. Egyik nap még lelkesen szórakozott mindenkivel, másnap
meg felrakták a képét a tiszteletfalra. Baekhyun kiröhögte, csakúgy, mint a
másik kettő. Csupán én álltam ott csendben, lehajtott fejjel. Aztán megjelent
Mr. Kwak. Nagyon sokat hallottam már róla, de még nem volt időm felocsúdni.
Csak annyit tudtam, hogy... a rohadt életbe is, de nagyon haragudtam rá, amiért
meghalt. Igaz, nem tudtam miért. Azt hittem, hogy öngyilkos lett, de hónapokig
átkoztam őt, amiért elment. Haragudtam rá. Haragudtam, mert nem volt időm
bocsánatot kérni tőle a viselkedésem miatt, és azért is, mert a csapat egyetlen
őszinte tagja is elment. Aztán megtudtam, hogy meggyilkolták. Nem is tudom, mi
játszódott le akkor bennem. Először fel sem tudtam fogni, hogy ki akarhatott
neki ártani, vagy, hogy ő ártott-e valakinek. Túl jó ember volt ahhoz, hogy
bárki is rosszat akarhasson neki. Mégis ez történt. Következőleg egy másik fiú
is elkerült, bár ő idén végez. Meglepődtem, hogy nem halt meg, sőt, egy
harmadik srácot is eltűntettek, de ő kiment Kínába. Ő volt az utolsó áldozata
ennek a gyilkosnak. De bárcsak ne ő lett volna...
Végül
a nyomozás lezárult és mindenki megnyugodott, csak nekem nem ment. Kai hiánya
nem akart múlni, talán azért, mert lelkiismeret-furdalásom volt. Éppen ezért
jutottam el addig, hogy megkeressem Jinkit, hogy vigyen el a nyomozókhoz.
Mindenáron csatlakozni akartam hozzájuk, mert talán így megnyugszom kicsit. A
probléma csak az volt, hogy sehol nem találtam őt.
-
Baekhyun, - egyszerűen nem tudtam undor nélkül kimondani a nevét - nem láttad
Jinkit?
Baek
egy kicsit elgondolkozott, ezt abból is láttam, hogy a falat kezdte el bámulni.
-
Nem. Minek? - a végén felém fordította a fejét. Arcán egy gunyoros mosollyal.
Felsóhajtottam.
-
Beszélni szeretnék vele.
-
Tudod, hogy Jinki milyen. Csak akkor van ott valahol, ha szükséges. Gondolom,
most valahol bóklászik. Szerintem van időd megkeresni - ez már Chanyeol volt,
aki fejjel lefelé ült a széken.
-
Ja - fintorogtam egyet és visszamentem a folyosóra.
-
Tiszta gáz a srác azóta… - hallottam még Baekhyunt. Na, erről beszéltem, voltak
olyan kétszínűek, hogy simán kipofázzák a másikat, akit barátjuknak neveztek.
Undorítóak.
Merre
lehet Onew?
Végigmásztam
az összes folyosót és a termeket, ahol lenni szokott, de semmi eredmény. Teljes
mértékben elnyelte a föld.
Kétségbeesetten
indultam vissza a terem felé a sok bunkó emberhez. Azt hittem, hogy végre volt
egy remek, kivitelezhető ötletem, erre Jinki felszívódott.
-
Miért nézel ki úgy, mint egy bánatos bálnafos? - az ismerős hangra azonnal
felkaptam a fejem, és meg is pördültem a tengelyem körül, hogy szembe
kerülhessek Jinki barátommal.
-
Hol voltál?
-
Hol itt, hol ott, de kerestél, szóval jöttem. Na, mesélj, kislány - kacsintott
egyet, majd belekortyolt a kólájába.
-
Még mindig fiúsabb vagyok nálad, ráadásul nem vagyok könyvmoly - forgattam meg
a szemeim.
-
Lényeg? - kérdezte unottan. Komolyan a srác kivitt az észből ezzel a
stílusával.
-
Vigyél el a nyomozókhoz - mondtam ki nyíltan, amit akartam. Nem szeretek
köntörfalazni, az nem az én stílusom.
- Csak ennyi? Azt hittem, valami mókásabb
dolgot kérsz. - vágott csalódott fejet - Suli után várlak a portánál - intett,
és ott is hagyott - Ja, meg hozz pénzt! Nem dolgozom ingyen - kiáltotta még,
aztán eltűnt a látókörömből. Nem érdekelt, hogy egy komplett menüt kell majd
kifizetnem neki a KFC-ben, megéri. Így aztán olyan boldogan ugráltam vissza a
terembe, mintha meg lettem volna babonázva.
-
Na, megvan? - fordult felém a kétszínű Baek.
-
Meg. Most már minden rendben lesz - biccentettem mosolyogva. Esküszöm, láttam,
hogy összenézett Suhoval meg Chanyeollal. Irritáló majmok mind, de nem
izgatott, mert végre találkozhatok a nyomozókkal. Ez az egyetlen dolog tartott
életben, más nem is érdekelt. Nyugodtan lecsüccsentem a helyemre és vártam a
tanárt, aki csigalassúsággal érkezett meg a terembe. Jajj de hosszú lesz a nap.
És
az is volt. Egyszerűen az összes órán mozogtam, mint a sajtkukac, és amint
tudtam, szabadultam is. Jinki a kocsija mellett ácsorgott, épp telefonálgatva.
Nem akartam zavarni, de egyből észrevett, és eszeveszettül integetni kezdett.
Inkább odasétáltam.
-
Aha, ok. Szia - kinyomta a telefonját - eldoblak a nyomikhoz, aztán haza is,
jó?
Meglepetten
pislogtam rá. Biztosan tudta, hogy nem igazán ment a vezetés, ezért kocsim sem
volt. Mindenhova busszal és metróval mentem.
-
Jó, és mikor megyünk enni? - kérdeztem ösztönösen, de csak homlokráncolást
kaptam válaszul.
-
Miért? Éhes vagy?
-
Nem. Te mondtad, hogy hozzak pénzt... - dadogtam zavartan, mire felnevetett.
Komolyan, Jinki néha nagyon irritált.
-
Azt nem gondoltam komolyan. Tudod, hogy sosem fogadok el semmit. Nem azért
csinálok dolgokat, hogy nekem jó legyen - mosolyogva rádőlt a járgányára, ami
egy középkorú Toyota volt - de ha akarod, akkor elugorhatunk enni. Azonban
nekem ki ne fizesd, vagy nem viszlek el.
Bólintottam.
-
Rendben, akkor utána menjünk el enni - lelkesedtem fel, mert még soha nem ettem
vele együtt. Néha sikerült még meglepnie.
-
Jó, akkor ugorj be és induljunk - kerülte meg a járgányt, hogy elfoglalja a
helyét a volán mögött. Én is beültem mellé, és izgatottan doboltam a lábamon.
-
Vagy menjünk előbb enni - jelentettem ki hirtelen. Jinki bólintott, majd
elindultunk, és utunk egyenesen a KFC-be vezetett. Csak annyit tudtam, hogy
Jinki szerette a csirkehúst.
-
Gyere - kipattant a kocsijából.
-
Látom nagyon lelkes vagy - siettem utána vigyorogva, és érdekes módon még jól
is éreztem magam. Jinki furcsa ember volt, de legalább mindig őszinte. Ami a
szívén az a száján alapelven működött a srác, és talán éppen ezért került
Jongin közelébe. Jongin... bárcsak láthatnám még egyszer utoljára, hogy
bocsánatot kérhessek tőle.
Akkor
megnyugodna a lelkem. Azonban ez már lehetetlen volt, mert hiába kértem meg egy
látnokot, hogy idézze meg nekem, azt mondta, hogy a szellemvilágban nincs az én
ismerősöm. Ez teljesen meglepett, és nem tudtam, hogy mit csináljak...
-
Egy tizenöt darabos classic kosarat kérek, ásványvízzel - rendelt Jinki.
-
Nekem elég egy B-smart... kólával - dadogtam elveszetten.
-
Azt sem tudod, mit akarsz? - kérdezte lesajnálóan Jinki.
-
De igen, csak máshol járt az eszem - válaszoltam, majd fizettem és indultam
helyet keresni. Sajnos már csak az ablaknál volt hely a bárszékeknél. Nem volt
a kedvenc helyem, de megfelelt.
Jinki
némán követett, majd ledobta magát a székre. Csendben bambult ki az ablakon,
miközben tömte a fejébe az ételt. Az embereket bámulta. Fura srác volt, de
kedveltem, és ő is kedvelt a maga módján.
-
Miért akarsz odamenni? - kérdezte hirtelen. Nem nézett rám, ami eléggé zavart.
-
Van egy kis dolgom - vontam vállat, mire elmosolyodott.
-
Ha megölöd valamelyiket, tagadd le, hogy ismersz - megveregette a vállam, majd
evett tovább.
-
Miért akarnám megölni őket? - pislogtam nagyokat, mert ez meg sem fordult a
fejemben. Nem vagyok idióta, hogy embereket gyilkolásszak.
-
Honnan tudjam, csak fura, hogy egyik napról a másikra ilyen kérésed van. Ok
nélkül nem szoktál szívességet kérni - felelte, közben folytatta a bámulást.
Nem értettem mi olyan érdekes, de nem is foglalkoztatott különösebben.
-
Alapjáraton nem is szoktam szívességet kérni - sóhajtottam fel, de csak egy mosolyt
kaptam válaszul.
-
Tudom. Nem is értelek. Azt viszont tisztelem benned, hogy neked feltűnt
Baekhyun gonoszsága - belekortyolt az innivalójába.
-
Ki az a hülye, aki ne venné észre? - nevettem fel keserűen. Jinki ismét
elkomolyodott.
-
Jongin például sosem látott át rajta.
-
Jongin... szerintem nem is akart. Túl jó srác volt, szerintem elvolt velünk,
szeretett minket - mondtam kicsit kedvszegetten.
-
Rossz emberekhez csatlakozott. Ő megtehette, hogy naponta kisebb vagyonokat
szórjon el, ti meg kihasználtátok. Szerencsétlen biztos utál minket, hogy
ennyire átvágtuk - pillantott felém. Na ja, ő könnyen mondta ki ezeket, mert ez
a bűn nem nyomta a lelkét.
-
Te mivel vágtad át? - kérdeztem, mivel többes szám első személyében beszélt.
-
Nem figyelmeztettem Baekhyun gonoszságára - sóhajtotta - gáz, hogy halott.
-
Az. Gáz - a szívem már a torkomban dobogott. Nagyon hiányzott Jongin.
-
Ugye nem akarsz bőgni? - fagyott le egy pillanatra, és várt. A francba is, Oh
Sehun, ha elbőgöd magad gáz vagy.
-
Nem, csak... csìp ez az izé - mutattam a kajámra. Igazából ez sem volt a
legjobb kifogás, mivel imádom a csípőset.
-
Egy, ez nem csíp, mivel ebbe nem tesznek csiliszószt. Kettő, te bírod az erőset
- gyorsan benyomta az utolsó csirkéjét is. Döbbenten pislogtam rá. Jinki tudta,
hogy mi volt a bajom, de nem nevetett ki.
-
Izé...
-
Na, gyere, nyálgép - pattant fel hirtelen.
-
Gyhá, nem vagyok nyálgép, csak hiányzik az az idióta - förmedtem rá, de
igazából nem haragudtam, kicsit sem. Tiszteltem Jinkit, és tudtam, hogy senki
sem fog tudni arról, amit terveztem.
-
Ha te mondod - csapott egyet a vállamra.
-
Igen, én mondom - sóhajtottam. Megindultunk a szemetes felé - tudod, nem értem,
hogy te engem miért kedvelsz.
-
Ki mondta, hogy kedvellek? Én senkit nem bírok, csak valakit kevésbé utálok,
mint másokat - mosolyogva megvonta a vállát. Kösz, Jinki... roppant kedves
vagy.
-
Akkor Ő is ebbe a kategóriába tartozott? - csúsztattam a szemetet a helyére, a
tálcát meg a tetejére tettem.
- Ő azért lógott velem, mert köztetek én
voltam az egyetlen normális, én meg a hülye, megunhatatlan humora miatt. De
sosem voltunk puszipajtások, sőt senkivel sem lett volna teljesen az - húzta
kisebb fintorra a száját.
-
Ezt hogy érted? - vártam be az ajtónál, mint egy udvarias gavallér.
-
Az egész iskola rajongott érte, ő meg kihasználva ezt, a lányok nyolcvan
százalékát vagy megfektette, vagy összetörte a szívüket - világosított fel.
-
Én azt hittem, úgy érted, hogy kilógott közülünk. Mint a kínai srác, meg a
nagydarab. Bár Jongin normális volt - magyaráztam, csak azért, hogy megvédjem
szerencsétlent. Már halott volt, nem tudott kiállni maga mellett.
-
Nem. Kyoungjae meg normális, csak nem ismered - kinyitotta a kocsiját - ülj be.
-
Normális? Ember, rád néz és önszántadból kezded megásni a saját sírodat, hogy
utána befeküdj, és el is temesd magad - rázott ki a hideg, amikor eszembe
jutott a srác. Jongin halála után láttuk párszor az egyetemen, és nagyon
csúnyán nézett ránk. Mintha tudta volna, hogy mit műveltünk.
-
Ne beszélj be magadnak ilyen hülyeségeket, Sehun. Ha nem adsz rá okot, akkor
baromi jó fej - szidott le Jinki, én meg fülem-farkam behúztam.
-
Te már csak tudod - mondtam.
-
Tudom. Ő is az a kategória, akit kevésbé utálok. Mondjuk, a cigit mostanában
nem tőlem szerzi be, ami miatt egy picit haragszom...
-
Micsoda életproblémák. Nem lehet, hogy leszokott? - forgattam a szemeimet.
Jinki megcsóválta a fejét.
-
Cigizik, és pont.
-
Tudtad, hogy abban az épületben van a gyakorlata, ahol Kai nyomozói is vannak?
- kérdeztem lelkesen.
-
Biztos elintézték a szülei, hogy ott lehessen. Ő is elég befolyásos családból
származik - indította el az autót.
-
Milyen jó egyeseknek - forgattam meg a szemeimet.
-
Hát... ja... de szerintem észreveszi, ha nem kedveled - elindult, ezek után
pedig csendben haladtunk. Némán hagytam, hogy az autó kellemesen elringasson,
de közben izgatott is voltam. Kwak Aron nyomozóval már volt szerencsém
találkozni, de a mi helyi hősünk, a Kopó még eddig nem jelent meg előttem.
Izgatottan vártam már a találkozást.
-
Parancsolj, ez az az épület - mutatott Jinki egy irodaházra. Már kívülről is
ijesztően nézett ki, nekem meg borsózott tőle a hátam, de Jonginért mindent.
-
Bekísérlek, mielőtt eltévedsz és holnapig keresnélek - kapcsolta ki Jinki is a
biztonsági övét.
- Köszi - biccentettem, és kiszálltam az
autóból.
Hirtelen
azonban elszállt minden bátorságom. Mr. Kwak Aron és Kopó nagyon elfoglalt
emberek lehettek, és szerintem a legkevésbé sem egy suhanccal akartak
foglalkozni. Főleg nem úgy, hogy leírtam magam nekik, amiért gonoszakat mondtam
a barátomról.
-
Mi a gáz? - vonta fel a szemöldökét a társam. Felsóhajtottam.
-
Félek. Mi van, ha szemetek lesznek? - pillantottam rá, de csak gúnyosan felnevetett.
-
Hülye. Az a munkájuk, hogy meghallgassanak. Ha neked ez segít, akkor ott leszek
melletted, a lelkiismereted meg megnyugszik. De ha gondolod, a szomszédban van
egy híres, szellemekkel foglalkozó ember. Utána mehetsz oda is - gyorsan
bezárta a kocsit. Elfintorodtam a mondatára. Jongin különös volt. Nem
tartózkodott ott, ahol kellett volna.
-
Rendes vagy, de én ettől nem nyugodtam meg - sóhajtottam, és megvártam, míg
mellém ért, hogy együtt induljunk el.
-
Jó napot, kisasszony - mosolygott kedvesen Jinki a recepciós hölgyre - meg
tudná mondani, hogy Mr.Kwak és Lee Taemin irodáját hol találjuk? - nézett
elbűvölően a nőre.
-
Hatodik emelet, kétszáznegyvenes ajtó - mosolygott a nő.
- Köszönjük - biccentett egy kicsit, és ment
is a lift felé.
Fura
volt elhaladni a sok, öltönyös figura között egyetemista ruhában. Én például
fekete pulóvert viseltem, fekete kabáttal, fehér farmerrel és fekete
bakanccsal, míg Jinki barna bőrdzsekiben virított mellettem, amihez fekete
pólót, piros nadrágot és barna bakancsot vett fel. Plusz kiegészítő volt a
sapka, meg az ujjatlan kesztyűi.
Mikor
megérkezett a lift, beszálltunk. Mindannyian csendben álltunk, rajtunk kívül
ugyanis még hat ember volt ott. Unalmamban azon gondolkoztam, hogy mennyire
rossz lehet a nyomozóknak felmászni hat emeletet egy áramszünet során. Nem
szerettem a csendet, de a társaság központjában meg utáltam lenni. Ezért is
szerettem Jonginnel lógni. Ő mindig beszélt helyettem is.
-
Azt hittem már nem érünk fel, utálom, ha ennyi emberrel vagyok egy ekkora
helyen - borzongott meg Jinki, mikor végre kiszálltunk a liftből. Nekem sem a
kedvencem, de inkább, mint megmászni annyi lépcsőt. Nem vagyok lusta ember, mert
azért szoktam sportolni meg edzeni is, de ha nem muszáj, nem erőltetem meg
magam.
-
Ne nyafogj, inkább gyere - néztem végig a táblákon, és mikor megtaláltam, amit
kerestem, indultam.
-
Jaj, de felbátorodott valaki - sóhajtotta fáradtan, majd mellém lépkedve
felvette a tempómat.
-
Csak izgatott vagyok. Tudod, ez egyfajta mérföldkő. Azért kell nekem, hogy le
tudjam zárni Jongin halálát - magyaráztam neki hevesen. Hirtelen olyan
szófosásom lett, mint eddig még soha.
-
Szerintem vannak benn - torpant meg hirtelen a társam - valami szőke fazon ment
be az előbb oda, ahova mi is megyünk.
-
Hát aztán, majd bekopogunk - magyaráztam tovább, és lassú tempóban haladtam. A szívem minden lépésnél egyre gyorsabban vert, már kezdtem attól
félni, hogy szívrohamom lesz, mielőtt odaérek.
-
Téged aztán nem lehet erről lebeszélni, mi? - csóválta vigyorogva a fejét
Jinki.
-
Naná, hogy nem - halkultam el a végére.
Igazából
nem is bántam volna, ha meghalok, legalább valahogy megtalálhatnám Jongint. Na
jó, ez rossz vicc volt...
-
Kopogj - állt meg hirtelen Jinki az ajtó előtt. Bent pusmogtak az emberek, ami
azt jelentette, hogy a szőkeség nem csak takarító volt.
Felemeltem
a kezemet, de az ajtó előtt meg is állítottam azt. Remegett minden egyes
porcikám.
-
Nekem ez nem megy.
-
Aha, szóval azért kellettem, hogy Sehun hercegnek legyen kopogó-bizottsága -
mormogta Jinki mellettem.
-
Nem igaz, csak beszartam - motyogtam.
-
Akkor azt éreztem a folyosón - csettintett egyet, majd mielőtt visszavághattam
volna, kopogott.
-
Beszélni már nem fogok - emelte maga elé a kezeit.
-
Nem is vártam el - ráztam meg a fejem.
-
Szabad - egy ismerős hang csapta meg a füleimet. Kopóé volt. Már rengetegszer
hallottam a tévében, de élőben más volt.
-
Na, nekem ez nem megy - fordultam hirtelen vissza. Féltem a nyomozóktól.
Tudtam, hogy utáltak... vajon mennyire örülnének, ha most betoppannék.
-
Gyáva csirke - sóhajtotta Jinki, mire azonnal felment bennem a pumpa. Nem
voltam gyáva! Idegesen fordultam meg, és rohamsebességgel nyitottam ki az
ajtót.
Aztán
ledermedtem, és csak álltam, mint egy szobor. Már alapból a két rendőrtől is
rettegtem, de ők többen voltak, és úgy meredtek rám, mint egy ufóra. Ott volt a
két nyomozó, a szöszi meg egy kutyafejű, Kyoungjae, egy kislány és egy kölyök,
aki azt hiszem valami rendőrnek a fia.
-
Mi járatban, fiatalúr? - kérdezte Mr. Kwak - Gyertek beljebb - mutatott a
székekre, mi pedig beljebb totyogtunk. Na oké, most legyen nagy a szád Sehun.
-
Ezek kik? - a srác mellett ülő kislány zavartan nézett körbe. Való igaz, itt
csak ő nem utált engem, de csak mert nem is ismert.
-
Az egyik Jinki. Akiről már meséltem. A másik meg Sehun. Oh Sehun, ugye? - Mr.
Kwak Aron rám pillantott, és szinte legyilkolt a tekintetével. Érezni lehetett,
hogy mennyire utált.
-
Szerintem átmegyek a másik terembe - pattant fel a fickó, akinek kutyushoz
hasonló feje volt.
-
Kidobod a szemetet, légyszi? - Kopó hirtelen felpattant, és az asztalán lévő
zsebkendő-hegyet egy zacskóba söpörte.
-
Naná, Puli.
Puli?
Most komolyan lekutyázta az ország legjobb nyomozóját?
-
Köszönöm - helyezte magát újra kényelembe a székében.
-
Key gyere te is - intett a szöszinek, aki apró biccentés után követte kifelé.
-
Kiraboltatok egy bankot, vagy megint átvertetek valakit? - kérdezte Kyoungjae,
miközben alaposan végigmért. És rá mondta Jinki, hogy jó fej.
-
Nem tettünk semmi ilyet, Sehun akart idejönni - felelt helyettem.
-
Azt sejtettem, hogy te nem tettél semmi rosszat, de a Sehunos bagázs már sokkal
inkább - biccentett az óriás. Esküszöm, hogy féltem tőle. Nyeltem egy nagyot.
-
Én nem tettem semmi rosszat - mondtam, de mindenki felröhögött.
-
Ja, én meg sebész vagyok - biccentett Kwak Aron egy vigyorral az arcán - Na,
mit akarsz? Vagy csak melegedni jöttél?
-
Én csak kísérem. Nem tudok semmiről - emelte fel Jinki a kezeit védekezésképen.
-
Az látszik rajtad, nyugi, haver - vont vállat a nyomozó.
-
Kinyögöd végre, vagy találjuk ki, hogy miért vagy itt?- kérdezte Taemin, közben
az egyik sarkot fürkészte.
-
Várjatok már, nem látjátok, hogy megijesztitek? - szólalt meg a gyerek is, aki
eddig csendben figyelt.
-
Nem az az ijedős fajta - vágott megint közbe Kyoungjae.
-
Figyelj, ha feljelentést akarsz tenni, vagy hasonló akkor a rendőrségre menj.
Ha meg tőlünk akarsz valamit, mondd - mordult fel Aron is. Ijesztő egy bagázs
volt.
-
Én csak Jongin miatt vagyok itt- makogtam elveszetten, de sikerült mindenkit
meglepnem.
-
Na, ne mond. Már egy éve lezártuk az ügyet - dőlt hátra a székében Taemin.
-
Tudom, de tenni akarok valamit, hogy vezekelhessek miatta, mert annyi
szörnyűséget tettem. Szeretnék maguknak dolgozni, az ő emléke miatt - mondtam
teljesen határozottan az utolsó mondatot. Igen, ezt akartam már az első perctől
fogva.
Sziasztok^^
VálaszTörlésJaj tényleg nagyon örülök, hogy van második évad és hogy a SeKai-t választotátok. Annyira imádom őket. �<3
Nagyon jó rész lett. Az elején azt hittem, hogy az a cime, hogy Sehun és csak akkor vettem észre, hogy az ő szemszögéből van írva amikor el kezdtem olvasni. Jaj, de olyan jó volt, hogy más szemszögéből is láthatjuk, hogy mi történt. Omo és Sehun-nak lelkiismeret furdalása van, milyen aranyos. ::>_<::
A nyomozók milyen kegyetlen el voltak már, de azért meg értem őket -főleg Aront- hisz, hogy beszélt az elején JongIn-ról. Jinki-t meg nagyon birom, de nagyon fain, hogy mindenkinek segít és még igy is őszinte mindenkivel. Én tényleg azt hittem, hogy Jinki tényleg komolyan gondolta a pénzes dolgot. De természetesen nem. #^_^#
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy majd Sehun segithet-e a nyomozóknak és ha igen akkor mit kell majd csinálnia. Vajon JongIn mit gondol erről az egészről. Azt hittem, hogy majd annyira meglepődik Sehun-nun, hogy majd láthatóvá válik.
Kíváncsi vagyok, hogy mit csinálna akkor.
Nagyon tetszet, nagyon ügyesek vagytok. Már alig várom a következő részben történő fejleményeket. •﹏•
Szia ^^
TörlésHát, én Kaisoo-t akartam, de le lettem szavazva a társam által, így maradt a Sekai, és nagyon örülök, hogy jól választottunk ^-^
Igen, nem írjuk ki, hogy POV, ezt egyszer egy könyvben láttam, és nagyon megtetszett, meg az a fajta írásmód is,bár azt most nem alkalmazzuk ^^
A két POV-os dolgon azért gondolkoztunk, de úgy véltük, hogy így könnyebb megérteni Sehunt is, nem csak Kait, és lehet látni, hogy ki min megy keresztül. Jinki nekem személyes dobogós kedvencem ebben a ficben, és a jellemzése pedig nem is tudjuk, honnan jött. Még talán az első évadnál ott, hogy legyen egy kevésbé paraszt is.
Ó, hidd el, Jongin gondolatai is érdekesek lesznek, már alig várjuk, hogy mit fogtok ehhez szólni.
Nagyon köszönjük a komit, sietünk az új résszel ^^