7. Búcsú Otthonról

Kai

- Ő a titkos hódolóm - rontottam be az irodába elsőként, majd láthatóvá váltam, és lesöpörtem Taemin papírjait. Sehun hirtelen megtorpant az ajtóban. Ismertem már annyira, hogy tudjam, sosem nézett körbe, így Taemin asztalán nyugodtan váltogathattam magamat, mivel az nem volt szembe az ajtóval. Annyi időre legalábbis biztosan, míg köszöntem. Sehun azonban most nem nyikkant meg, hanem fejét lassan felém fordította. Szerencsémre időben átváltoztam.

- Kai... - suttogta elveszetten. Nekem ez a gyerek egyre gyanúsabb volt.

- Mi van már megint? - szólalt meg Taemin idegesen, miközben lehajolt szedegetni.

- Hallottam Jongin... - kezdte el Sehun, de Rexi közbeszólt:

- Az Taemin volt. Hasbeszélést gyakorol hobbiként. Aztán néha sikerül. Néha nem.

- Ezt nem veszem be most. Ezer százalék, hogy az ő hangját hallottam - erősködött tovább. Aron megint bosszúsan nézett rám, ezért átosontam a sarkomba.

- Sehun nyugodj meg, én is itt vagyok, de ő nem lehetett. Jobb, ha pihensz egyet otthon, Baek felzaklatott - lépett mellé Onew, kezét biztatóan a vállára rakva.

- Előbb lekezeljük azt a sebet, mielőtt csúnyább lesz - nyomta Aron finoman az egyik székre. Olyan volt, mint egy igazi papi - Szerencséd, hogy ott voltunk, képes lettél volna szétveretni magad.

- Nem, mintha ez zavarna téged - forgatta a szemeit. Irritáló Répa...

- Sok munkám van a hülyeségedben - Papi kivett egy üveget a fiókjából, majd bekent egy zsebkendőt. Hamarosan már mindenki Répa sziszegését hallgatta. Megjegyzem, valahol élveztem. Bunkóság, nem bunkóság, szerintem vicces volt.

- Valld be, hogy élvezed - sziszegte durcásan, mint egy megsértődött kölyök.

- Igen, egy kicsit, legalább átérzed, milyen volt a bunkóságotok alanyának - vigyorgott ,,kedvesen" Csirke. Na, ez volt az a vigyor, amitől még én is pillanatok alatt kaptam frászt.

- Ijesztő vagy - nyelt egy nagyot, és hátrébb dőlt a széken.

- Tudom - veregette meg az arcát finoman.

Igen, ez volt az én Csirkepapim.

- Szerintem menj, pakolj holnapra. Mi is megyünk lassan - pillantott rá Taemin.

Jaj, nem is közöltem a jó hírt! Jinki úgy döntött, hogy nálunk alszik, mert hajnalban ment a gépünk, és nem akart korábban felkelni, mint mi.

- Rendben, a reptéren találkozunk - biccentett Répa, majd Onew felé fordult. Most tűnt csak fel, hogy milyen nyusziarca volt.

- Szia - köszönt el mindenki tőle. Igazából nem is értettem, hogy minek hozták az irodához szerencsétlent. Mikor láttuk kimenni az épületből, végre láthatóvá váltam. - Elment a józan eszed? - kiabált rám mindenki egyszerre. Pislogtam párat mire észbe kaptam.

- Bocsánat? - kérdeztem cukin mosolyogva.

- Ezt nem kérdezni szokták - mormogott Onew. Na, tessék, egy újabb okoskodó a bagázsban.

Ő az okos nyúl, mint a Micimackóban. Figyelem, Kim Jongin történetében reklámok fordulhatnak elő. Kérek minden kedves olvasót, hogy azonnal vegye meg a Madaras Tesco csokis müzliszeletet, vagy egy Micimackó DVD-t.

- Jó, izgatott voltam - morogtam. Taemin fújtatott.

- Figyelj, a gépen hármas ülések vannak. Te csendben leszel, majd azt mondjuk, hogy valaki más helye volt, csak nem jött el. Melletted fog Csirke ülni, mellette én, rendben? De ne válj láthatóvá, meg semmi. Az út nagyjából tizenegy óra - sorolta a tudnivalókat.

- Tizenegy óra? Te most szívatsz engem, ugye? - kérdeztem nyöszörögve.

- Nem, tényleg annyi - erősítette meg Eli is.

- Akkor menjünk mással... én nem fogok annyit az égen tölteni - kezdtem el tiltakozni a repülés ellen.

- Neked mindegy nem? Ha lezuhannánk, sem halnál meg - szólalt meg újra Papi.

- De te igen, és ha te meghalsz, akkor én is - folytattam az okoskodást.

- Ez mióta lett ennyire hisztis? - mutatott rám a legtávolabbi sarokból Onew, aminek köszönhetően eszembe jutott Aron és a többiek első reakciója. - Mi az, hogy ez - mentem közelebb hozzá.

- Itt nyafogsz, mint egy rossz ribanc... persze, mikor Angliába kellett menned, ami hosszabb út, akkor az nem zavart.

- Az a baja, hogy Sehun is ott lesz. Szerintem legalábbis - sóhajtotta Csirkepapi, mielőtt bármit is mondhattam volna.

- Nem is tud rólad - Jinki unottan felsóhajtott. Most kivételesen nem Sehun volt a probléma. Azaz, nem csak Sehun. Tizenegy órán át csendben kellett maradnom. Nekem, aki mindig beszélt. Egyetlen társam valószínűleg Aron lesz, meg talán még Jonghyun, akik értenek engem.

- Nem csak az a baj. Tizenegy órán át csendben kell maradnom. Amikor Angliába mentünk, akkor beszélgethettem, és senkinek nem volt furcsa, ha léteztem, és átszóltam Suhonak a másik sorba. Én nem tudok csendben maradni...

- Nyugi készültem. Vettem két új könyvet, majd olvasunk - nyugtatgatott Aron.

- De te nem akarsz aludni? - kérdeztem kíváncsian.

- Nem, te sem fogsz, én sem fogok - mondta tárgyilagos hangon. Na ezért imádtam Aront, mert mindig gondolt rám.

- Aranyos vagy, köszönöm - vágtam cuki fejet.

Aron szó nélkül elmosolyodott. Igen, tudom, tudta.

- Szerintem hamarosan mehetünk - Taemin felsóhajtott - még el akarok köszönni Conantól. Most majd sokáig nem látom a kisbabámat.

- Te aztán tényleg úgy viselkedsz, mint egy elvált anyuka, aki a gyerekét neveli.

- Ő a kisfiam, attól mert az apja egy szemét, aki megsértődött és elhagyott, attól őt még ugyanúgy szeretem - húzta fel az orrát Puli.

- Már nem azért, de baromi furcsák vagytok - pislogott nagyokat Onew. - Sehunnak is kezd gyanús lenni, és Jongin miatt be fog csavarodni - tette még gyorsan hozzá.

- Már nem azért, de hiába volt igazad, azért ez egy elég durva beszólás volt. Én is megsértődtem volna - sóhajtott Kulcs unottan. Puli ismét kicsit elszomorodott. Csak magának akarta bebeszélni, hogy Minho volt a ludas, hiszen nem csak a szíve tört darabokra, hanem már a tudat is, hogy tönkretette a kapcsolatot, elviselhetetlen volt számára. Szegényem biztos sokat szenvedett.

- Jó, nehéz folyton csendben lenni - fújtattam eltérve a tárgytól.

- Majd hozzászoksz, amikor nem hallott senki, akkor is csendben voltál - vágta rá Eli.

- Én akkor is egyfolytában beszéltem, csak senki nem értett - makacskodtam tovább.

- Szedjétek össze a fontos dolgaitokat, egy darabig nem jövünk ide - utasította a többieket Papi, mire mindenki elkezdte átnézni az asztalát. Jonghyun és Key átsétáltak a saját irodájukba, Aron az összes új papírját betette egy aktatáskába, Taemin úgyszintén. A többiek már készen voltak, így el is indultunk. Természetesen most is lezajlott a mivel menjünk vita, de végül a taxinál kötöttünk ki, mert az olcsóbb volt.

Miután Aron kifizette a taxisofőrt bementünk a házba, ahol mindenki pakolni kezdett. Jonghyun levágott egy kisebb hisztit a csajának, hogy nem találja a kedvenc nadrágját, mire Key fél perc alatt a kezébe nyomta, így mindenki folytathatta a saját dolgát.

- Papi, azt a kék kockás ingedet mindenképp hozd, mert az nagyon jól áll - mutattam a ruhadarabra, ami a szekrényben árválkodott.

- Nem azért megyünk, hogy jól nézzek ki - nevetett Aron, de már a kezében volt a ruha.

- De lehet, hogy találsz egy jó csajt - kacsintottam rá.

- Megnézem Kibumot, mert neki segítenem kell a bepakolásban - integettem neki, és átmentem a falon.

Még láttam, hogy visszaintegetett, aztán kikötöttem Key és Jonghyun hálószobájában.

- Szia - köszönt. Arra gondoltam, hogy majd leülök az ágyra, de ez a tervem befuccsolt, ugyanis minden ruha szétszórva pihengetett.

- Ugye ezt nem akarod mindet hozni? - vontam fel a szemöldököm.

- Nem... vagyis igen... nem tudom mit vigyek, mindet nagyon szeretem... segíts - adta fel a harcot a ruhákkal szemben.

- Rendben - sóhajtottam, majd nekiálltunk szelektálni. Szerencsére a kupac feléről sikerült lebeszélnem.

- De ezt akarom - hisztizett az egyik pulóvernél, ami már a hetedik lett volna.

- Kulcs, nem Alaszkába megyünk. Ez marad harcoltam tovább ellene. Biztos én is ilyen lettem volna, ha megtehetném, de ez elmaradt.

- Ettől függetlenül nincs nyár - kötözködött. Reménytelenül felsóhajtottam.

- Nem baj. Ott nagyon meleg van télen is - mondtam unottan. Key végül bepakolta a pulcsit is, a biztonság kedvéért.

- Reménytelen eset vagy - sóhajtottam unottan, majd folytattam a szelektálást. Nos, így kerültek Kibum cuccai két és fél bőröndbe. Valamint vitt egy mini bőröndöt is, amibe szintén ruhát tett, meg iratokat, tollat, keresztrejtvény-füzetet és a tabletjét.

- Ne nézz így, te is vinnél ennyit - morgott rám.

- Nem... én csak a felét vinném. Másfél bőrönddel mennék, és hattal jönnék, mert a fél országot bevásárolnám - nevettem fel, amikor mondtam. Angliánál is ezt csináltam. Háromszor annyi ruhám lett, mint amennyi volt. A pénz pedig nem számított, mivel volt bőven. Ha akartam volna egy vadi új autót is vehettem volna, de azt megkaptam apáméktól, nem csoda hogy négy autóm volt.

- Te meg Aron nagyon elszálltok pénzetektől - forgatta a szemeit Kibum.

- Gazdag családba születtem, nem tehetek róla - vontam vállat. - Meg azért néha dolgoztam is egy- két dologért - magyaráztam.

- Milyen jó nektek - sóhajtott - mi közép család vagyunk. Nem is voltam sosem szegény, de gazdag se. Mindig megvolt, ami kellett.

Ha ember lennék, akkor adnék neked - próbáltam kedves lenni.

- Neked valami nem működik fejben. Ha ember lennél nem ismernél - kopogtatta meg a fejét.

- Ja tényleg - vakartam meg a tarkóm. Erről a részről örültem, hogy meghaltam, mert velük lehettem. Ha még élnék, akkor az álbaráti haverokkal lennék, akik még Répa Sehunt is megverték volna, ha Aron nem lép közbe. Utáltam Sehunt, de azért ezt nem érdemelte meg, hogy azért kapott, mert engem... vagyis az emlékem védte. Vagy ki tudja, lehet, hogy valamitől félt. Nem hiszem, hogy hirtelen megkedvelt, és azóta minden másodpercét rám áldozza.

- És hagyd már abba ezt a "ha még élnék" hülyeséget. Nem élsz, de legalább mi itt vagyunk. Pénzt meg nem fogadok el, mert nem panaszkodni akartam, csak mondtam, hogy nekem is mindenem megvolt, holott sosem voltam milliomos - sóhajtotta. Be kellett látnom, hogy igaza volt.

- Majd igyekszem befejezni. A pénzről meg nem tehetek, mert mindig adtam, ha valakinek kellett - mondtam.

- Ja, ezért használtak ki a nagy haverjaid - csóválta csalódottan a fejét.

- Az is benne van a pakliban - vigyorogtam kényszeremben.

- Na, menj, ellenőrizd a többieket is.

- Megyek, vacsinál találkozunk - integettem neki is. A következő áldozatom Taemin volt. Elit is megnéztem volna, de ő otthon aludt, mert az apukája hazaért egy üzleti útról, és szerettek volna együtt tölteni egy kis időt. Biztos rossz lehetett ennyi ideig a szülei nélkül. Az anyukája is mindig távol van, ő kevesebbet van otthon egy évben, mint az apja.

- Szia Taemin - köszönten a nyuszival játszadozónak.

A nyomozó riadtan ugrott meg, pontosan úgy, mint a kisállata. Túlságosan is hasonlítottak egymásra. Ez vitathatatlan volt.

- Szia - kiegyenesedett, miközben az ölébe vette a kisállatot.

- Látom, pakolsz - nem telt sok időbe észrevenni az ágyon heverő bőröndöt, amibe bele voltak gyűrve a ruhák. A fele kilógott, a másik fele meg már most viselhetetlen állapotban volt. Mindezt tetézte egy üveg soju.

- A pia minek?

- Inni fogok - mosolyodott el. Nem kellett agysebésznek lennem, hogy kiderítsem az okát.

- Minho miatt? - kérdeztem. Mi másért kell italt bontani, ha nem az ex új párjáért?

- Ja - biccentett.

- Hülye vagy, inkább szedj össze valakit, jobban jársz - fintorodtam el egy kicsit. A pia semmit sem old meg, még akkor sem felejted el a rosszat, ha már full részeg vagy.

- Így könnyebb felejteni - vont vállat.

- Akkor inkább szívj valamit, az biztos segít - ültem le mellé nevetve, bár bántam, hogy kimondtam, mert a dilibogyója képes lett volna megtenni.

- Az alkohol reggelre eltűnik a szervezetemből - magyarázta meg csak ennyivel, de jogosan. Úgy tűnt, nem tudtam rávenni arra, hogy ne igyon. Mondjuk, valahol igaza volt. Nekem abba is bele kellett gondolnom, hogy amikor éltem, azért volt, hogy részeg lettem, és senki nem szólt érte. Puli eközben rejtélyeket oldott meg, gyilkosokat kapott el, és régebben semmire nem volt ideje. A barátaira sem. Neki most jött el az ivós korszaka.

- Hagylak inni, vacsorázni fogsz? - kérdeztem.

- Nem hiszem - rázta a fejét, majd böfögött egy férfiasat, amin elmosolyodtam, majd otthagytam. Mire leértem, Key már a konyhában készítette a vacsorát egyedül. Fura volt, hogy Kyoungjae nem volt ott segíteni neki,már nagyon megszoktam.

- Hogy haladsz? - álltam meg mögötte.

Szerintem számított rám, mert elmosolyodott.

- Jól - biccentett, majd kivette a héjában sült krumplit a sütőből - ma olyan kaját terveztem, ami elfogy.

- Ha te mondod - vontam vállat, majd lehuppantam Jinki mellé a kanapéra. Szegény nagyon meg volt illetődve.

- Mi a baj, ember? - kérdeztem tőle vigyorogva.

- Semmi, ember - mosolyodott el, majd átnyúlt rajtam. Aztán kihúzta a kezét.

- Elvagy? - vontam fel a szemöldököm. Nyuszi bólintott, majd még eljátszott egy darabig.

 - Hihetetlen, hogy milyen hideg az, amikor átnyúlok rajtad - vigyorgott.

- Tudod, nekem nincs testhőmérsékletem, sem semmi hasonlóm, mivel csak a szellemem van itt, a testem meg a föld alatt. Elvileg azt mondják, hogy azért vagyunk hidegek, mert a testünk a halál után kihűl, majd hideg földbe tesznek, és ez megmarad - emlékeztem vissza nagyanyám szavaira, mikor papa meghalt. Akkor még hülyeségnek tartottam, de így már találtam benne logikát.

- Van benne igazság, gondolom. Ijesztő, hogy így találkoztunk megint - mondta játék közben.

- Az biztos, de te legalább nem reagáltál olyan rosszul - nevettem a végén.

- Tudsz is valamit csinálni? - tette fel a kérdését.

- Még nem, csak a forgószékkel tudok forogni, meg Key örömére, letépni a függönyt. Jonghyun viszont azt mondta, ha próbálkozom, akkor egyszer talán fogok tudni tárgyakat mozgatni - meséltem lelkesen.

- És te miért vagy velük? - faggatott tovább.

- Mert akkor is mellettem voltak, amikor mások cserbenhagytak. Miután meghaltam, Taeminnel elkezdtem barátkozni, és mivel beszélt hozzám, nem diliztem be. Aztán volt egy morze-partnerem, majd Jonghyun láthatóvá tett, de a lelkéhez kapcsolt - meséltem el a szellemi életem kezdetét. Örültem, hogy Jinki érdeklődött felőlem, és nem tekintett rám másként.

- De neked nem máshol kellene lenned?

- Jonghyun próbált elküldeni, mert ez lett volna a helyes, de valamiért itt maradtam. Majdnem egy évig a sírom mellett voltam, láttam a titkos hódolóm, de nem gondoltam volna, hogy Sehun az - biccentettem félre a fejem, talán mert egy értelmes magyarázatra vártam. - Onew... mit akar Sehun, miért üldöz ennyire?

- Őszintén? Halványlila gőzöm sincs. Mondjuk, nem is érdekelt sosem. Sem Sehun, sem a bandája. Az elején még nagyon bunkó volt, és elhordott mindennek téged. Nagyot csalódtam akkor mindben. Szóval, tudod, hogy mi ketten sem vagyunk puszipajtások, meg sosem voltunk, de azért nem tudtam volna ilyeneket mondani... - Te csak azt mondtad, hogy szívesen gyilkoltál volna meg - fújtattam, amint eszembe jutott az az emlékfoszlány, amikor Taemin őt nyaggatta.

- Ja. De ne vedd komolyan. Nem vagyok gyilkos. Csak jött. Na, szóval, amint Sehun megtudta, hogy meggyilkoltak téged, egyből elkenődött. Azóta depressziós lett.

- Miért? Mit hitt, hogy Kwak Aron csak viccből nyaggatja? - kínomban már nevetnem kellett.

- Gondolom nem, de eleinte mindenki azt hitte öngyilkos lettél - magyarázta meg Sehun viselkedését.

- Minek lettem volna az? - fintorodtam el. Soha eszembe sem jutott hasonló dolog.

- Hát mondták, hogy csaj miatt, vagy, mert az utolsó vizsgád nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna.

- Onew, csaj miatt sosem lennék öngyilkos, a vizsga meg így is ötös lett. Oké, nem kerültem be az első háromba, csak a negyedik lettem, de ezért sem vágnék eret - forgattam idegesen a szemem.

- Tudom, ezeknek a pletykáknak nem is hittem. Főleg, mert a halálod előtti napon is boldog voltál, és le sem lehetett lőni. Persze, sejtettem, hogy mi állt a háttérben, mert sorjában haltak meg az emberek, de azért meglepődtem, hogy tényleg kinyiffantál.

- Hát, nem volt valami szuper érzés - pillantottam el. Ez az emlék még mindig mélyen bennem élt. Az, ahogy Zico forgatta bennem a kést, de sosem véreztem el. Nem tudtam elvérezni, mert nem hagyta.

- Azt elhiszem. Mindenesetre mindenki megdöbbent, amikor megtudtuk, hogy megöltek. A csajok általában bőgtek, a csapatból meg Sehun és Kyungsoo mutattak bármiféle érzelmet. A többi nem.

- Barmok - egyből eltorzult az arcom.

- Ne foglalkozz velük, nem érnek annyit - próbált vállon veregetni, de átlebegett a keze - Hát ezt nem tudom megszokni - nevetett fel.

- De Sehun velünk lesz, őt nem tudom leszarni - panaszkodtam a nem kívánatos személyről.

- Vele sem lesz gond. Azért vagyok itt, hogy felügyeljem.

- Jó, de nem fogok folyton csendben maradni, és hallja, ha megszólalok - vágtam rá egyből, jelezve, hogy nagyon nem érek semmit Onew felügyeletével.

- Majd megtanulsz csendben lenni, ha nem akarsz lebukni - mondta tárgyilagosan  - Amúgy érzel valamit? - nyúlt át a fejemen.

- Izé, te beteg vagy - röhögtem.

- De most komolyan.

- Nem. Nem érzek semmit - ráztam meg a fejem.

- Ez furcsa, mert én érzem, hogy hideg vagy. Mondjuk, jobb, mintha meleg lennél. Téli gyerekként a hideget jobban bírom - Jinki felállt, majd a már megterített asztalhoz sétált, ahol Jungkook izgatottan idegesítette Aront azzal a szöveggel, hogy Egyiptomba megy.

- Jonghyun hozd ide a vastag ragasztót és ollót, kérlek - nézett a lépcső felé, amin az említett sétált le. Honnan tudta, hogy ő volt az?

- Tessék, minek kell? - adta a nyomozó kezébe.

- Mert beragasztom Süti száját - fordult vissza a gyerekhez, aki nyelt egy nagyot, és elhallgatott.

- Szerencsétlen kissrác - kacagott Key, miközben gyorsan tálalt.

- Sokkal jobb ez a csend - Aron vigyorogva egyetértett a szőke fiúval. Közben összegyűlt a csapat is. Taemin természetesen maradt fenn. Most nem tudom pontosan, hogy ivott-e, vagy csak aludt, mindenesetre megértettem őt.

- Nem akarok holnap repülni - törtem meg Aron kedvenc csendjét, ami számomra inkább unalmas volt.

- Nekem sem a kedvencem, de megér ennyit - vigyorgott teli szájjal Rexi.

- A jegyeket első osztályra vettem. Taemin, Kai és én ülünk egymás mellett, a többiek egy sorral hátrébb, ha Kai nem bírná befogni. Talán nem bukunk le - egyeztette az ülésrendet Papi, kedves volt tőle, hogy nem Sehunék nyakán ültünk. Bele sem mertem gondolni abba, hogy Répa mellé üljek. Annyira taszító volt néha, hogy nagyon. Oké, olykor-olykor kedvesnek tűnt, de akkor is haragudtam rá.

- Nem lesz gond, Aron - veregette meg a vállát Jonghyun mosolyogva.

- Hánykor indulunk? - Key alig észrevehetően fordította Aron felé a fejét.

- Szerintem háromra hívok taxit. Ötkor megy a gép.

- Rendben. Akkor hogyan adjuk le az állatokat? Yeri jön ide, vagy gyorsan kidobjuk náluk? Útba esik a reptér fele a lakás, és biztosan lejön az állatokért - fontoskodott Sütike.

- Szerintem bedobjuk hozzájuk, éjjel nem ajánlatos kint mászkálni egy fiatal lánynak - aggodalmaskodott Eli. Na ja, mi fiatalok már csak tudtuk, hogy mi folyik éjfél és öt óra között az utcákon. Holtrészegen, beszívva bulizni, majd belekötni mindenkibe. Én nem voltam ilyen, de ismertem embereket, akik igen.

- Van benne valami - bólintott Jonghyun is.

- Legyen így - biccentett Csirke, majd Jinkihez fordult - szólj Sehunnek, hogy fél négyre legyen ott. Még be kell csekkolnunk. Kim Minseok fog minket az egyiptomi reptéren várni. Nagykövet, azt hiszem. Meg ott lesz Rómeó és Júlia kettő pont nulla is. Kaptam egy SMS-t, hogy nemsokára indulnak, így gondolom, hamarabb odaérnek, mint mi. Majd valahol ott lesznek, járjunk nyitott szemmel, rendben? - nézett körbe. Mindenki bólogatott.

- Akkor együnk, és menjünk aludni, mert már a nyolc órámat sem aludhatom meg - nyafizott Key, az órára pillantva, ami fél nyolcat mutatott.

- A repülőn bőven kialudhatod magad - húzta magához egy csókra a pasija.

- Már azon is gondolkoztam, hogy le sem fekszem aludni - hisztizett tovább Kulcs.

- Na neeem... akkor egy hisztis házisárkány leszel a reptérig - ellenkezett hevesen Rexi, és még mi is bekapcsolódtunk.

- Rendben, akkor mindenki menjen zuhanyozni és aludni - állt fel Kibum az asztaltól.

- Majd én elmosogatok - pattant fel Jinki, és összeszedte a tányérokat. Szó nélkül hagytuk, hadd dolgozzon. Kyoungjae leült tévézni, Aron felment cicázni, Jonghyun és Key energiatakarékos módon együtt zuhanyozott. Jungkook meg bújta a telefont.

- Aztán megint sikeresen egyedül maradtam a nappaliban, amíg Jinki el nem mosogatott. Utána felmentem Aron szobájába, mivel Onew a kanapén aludt. Nem sok kedvem volt tévézni, de mivel Papi nem szappanoperát tett be, hanem sport adót, ezért nagyjából elviselhetőbbnek láttam azt a maximum hat órát, amit a többiek alvással töltenek.

Sosem voltam nagy sportrajongó, de Don Huannál biztos jobban tetszett ez. Mindenesetre egyre hosszabbak voltak az éjszakák, és néha alig vártam, hogy valaki egész éjjel fenn legyen velem. Mondjuk, már az is jó volt, hogy látható voltam, és mindenkivel tudtam kommunikálni.

Néha már gondolkoztam azon, hogy keresek magamnak egy szellem társat, és befogadom haveromnak. De ezt hülyeségnek találtam. Csak 10 órát kellett maximum kibírnom, ilyenkor pedig általában körbe sétáltam a házat, meg a másfél kilométeres körzetét. Szerencsére mindig tudtam hol a határ Arontól. Olyankor mindig kezdett egy fura érzésem lenni, amit már ismertem, emiatt sosem léptem túl. Most nem csináltam sok dolgot. Csak bámultam a tévét.

- Reggelt - intett hajnali fél kettőkor Kyoungjae, majd felmászott az emeletre felkelteni a többieket. Hát, ma legalább nem kellett unatkoznom annyit.

- Neeeeem - hallottam a szomszéd szobából Kulcs hang is tiltakozását.

- Akkor maradsz itthon nélkülem - fenyegetőzött Jonghyun. Okos egy pasi volt.

- Mi a helyzet, Jongin? - kérdezte mellettem Aron, kómás fejjel.

- Semmi sok, lent megvárlak - mosolyogtam rá, és hagytam, hogy el tudjon készülni.

Taemin és Süti már a bőröndjeiket pakolták a bejárathoz, miközben Eli a bögrékbe töltötte a kávét. Nem viccelek, komolyan bögre volt.

Szerintem mindenki úgy fel lesz pörögve, hogy a gyalogkakukk kismiska lesz hozzájuk képest.

- Nem éri meg ez az egész - nyávogta Jinki, miközben kortyolt egy jó nagyot a kiválasztott bögréjéből. Végül is, három órakor már mindnyájan készen voltak, és pakoltak be a taxikba. Aron utazott velem és Taeminnel egy kocsiban, Jinki, Eli és Jungkook egy másikban, végül Jongkey egy harmadikban.

- Majd ennél a címnél álljanak meg, kérem. Be kell adni az állatokat - mondta Papi a sofőröknek, akik mosolyogva bólogattak. Igen, nekik ez pluszpénz volt.