8. Repülünk

Sehun

- Ha el akarod érni a járatot, akkor kelj fel - ébresztett anyám hajnali háromkor. Más esetben hisztiznék, mint egy hülye, hogy hagyjon békén, de ez más volt.

Pillanatok alatt ugrottam ki az ágyból és estem pofára a takarómban, amibe beleakadt a lábam. Két másodperc szitkozódás után futottam a fürdőbe egy gyors zuhanyzást elvégezni. Az öltözködést sem vittem túlzásba, felkaptam egy zöld farmert, egy kék pólót rá egy citromsárga pulóvert, és kész is voltam. Felkaptam a cuccom és száguldoztam a konyhába reggelizni, hogy utána felrántottam a cipőm és kabátom, menjek a taxihoz.

Meglepően gyorsan elkészültem, a taxisofőr meg már várt. Az otthoniaktól a szokásos módon búcsúztam el. Intettem nekik. Nem igazán voltam jóban a családommal. Apám azt akarta, hogy én is tanár legyek, mint ő, anya pedig inkább lányt szeretett volna, így mind a kettő csak elviselt. Én ezt nagyon jól tudtam, így ugyanezt tettem velük. Igazából az volt az életcélom, hogy amint találok valami munkát, lelécelek. Mondjuk, lett volna a srácokkal egy helyes kis lakásunk. Ott laktam volna én, Kai, Baekhyun, Suho meg Chanyeol. Jinki biztos nem jött volna, ő magányos farkas, meg szerintem az elejétől fogva utálta az egész bagázst, csak Kait nem. Kyungsoo-t meg csak én kedveltem, ezért nem hiszem, hogy a többiek örültek volna ennek. Mindenesetre a terv befuccsolt. Kai meghalt, Baek meg kimutatta a foga fehérjét a csapat többi tagjával együtt.

- A reptérre, kérem - adtam meg az útirányt, majd elhelyezkedtem hátul. Mivel messzebb lakom Aronéknál, ezért nekem tíz- tizenöt perccel hosszabb volt az út. Ezt az időt arra szántam, hogy bedugtam a fülem és aludtam még egy kicsit.

- Megjöttünk - állt meg a sofőr. Kifizettem neki az utat, majd kipakolva az autóból a bejáratot vettem célba, ahova a többiek is akkor értek oda.

Ezt elsősorban onnan tudtam, hogy végigfutott rajtam a hideg egy pillanatra. Valamiért Aron közelében mindig megfagytam, sőt, néha még ki is rázott a hideg pár másodpercre.

- Na, legalább nem kell keresnünk - a nyomozó felém biccentett. Még csak nem is köszönt.

- Igen, igyekeztem - válaszoltam mosolyogva, ami nem volt könnyű.

- Helyes - Aron ezzel le is tudta a fogadtatásomat. Besietett becsekkolni, nyomában a bandával, akik egyesével köszöntek.

- Szevasz - intett Jinki. Hát, legalább valaki biztosan örült nekem. Ja, meg a gyerek is.

- Megyek Egyiptomba - vigyorgott a képembe, majd szaladt is Kopó mellé. Jól tette. Aron olyan gyilkos pillantást vetett rá, hogy még én is megijedtem.

- Azt hittem, hogy már itt fogsz ácsorogni este tíztől. Amúgy, jó a szerelésed.

- Kösz, suliba nem húznám fel - röhögtem vele együtt.

- Hát ez legalább nem fekete meg fehér, azt már nagyon untam rajtad - fintorodott el.

- Na szépen vagyunk, ezt mondhattad volna - forgattam meg a szemeim.

- Most mondtad, hogy nem húznád fel ezeket - emlékeztetett a mondatomra.

- Hát, együtt nem is.

- Helyes. Úgy nézel ki, mint egy spenóttal telibehányt ukrán zászló. Legalább a pólódat tűrd be.

Elröhögtem magam. Nagyon ritkán nevettem újabban, de ez a poén nagyon jó volt. Jongin is benyögött volna egy ilyet. Ha még élne.

- Srácok, hozzátok a bőröndöket - intett Taemin a kasszától, mi meg már rohantunk is. Nagyon reméltem, hogy Jongin látja valahogyan az igyekezetemet. Látja, hogy mennyire sajnálom, és megbocsájt nekem. Habár nem az a fajta, akinek könnyen el lehet nyerni a bocsánatát. Az egyetem első napjaiban beszólt neki egy gazdag srác, hogy milyen béna autóval jár. Hát én azért nem vetettem meg az Audikat sem. Jongin flegmán odament hozzá, és közölte, hogy nem akart egyből a Porscheval jönni. A gyerek nem hitt neki, szekálta tovább egész nap. Másnap Kai megjelent az említett autóval, ami abban az évben jelent meg. Egyből jöttek a bocsánatkérések, de ő a haláláig nem bocsájtott meg.

Félek, hogy én sem fogom elérni nála, és csak felesleges lesz minden, de akkor is meg kell próbálnom. Még abban reménykedtem, hogy ő ebből az egészből semmit nem tudott. Túl naiv volt, és nem hiszem, hogy rájött arra, mit csinált Baekhyun meg a csapata... meg én...

Talán Jinki figyelmeztette, de még ezt se tartottam valószínűnek. Nem volt az a típus, aki tönkreteszi más emberek barátságát. Szóval, szerintem Kai nem is tudott az egészről, hacsak nem létezik a szelleme, aki követ minket. Ami kizárt. Szellemek nem léteznek. Meg zombik, vámpírok, vérfarkasok és egyéb ilyen lények sem.

- Te nagyon elvagy magadban - lökött meg Jonghyun.

- Csak azon gondolkoztam, hogy Kai tud-e arról, mit tettünk vele - motyogtam a cipőm orrát bámulva.

- Biztos vagyok benne - adott olyan választ, amit nem szerettem volna hallani. Ő szellemész volt, és elvileg neki sem jött Jongin.

- Ja, itt áll mögöttem kétlépésnyire, és hallgatózik - röhögtem el magam. Jonghyun mögém nézett, majd körbe.

- Nem, ott áll a hirdetőtábla előtt. - mondta full komoly arccal. - Csak vicceltem - röhögte el magát.

- Nagyon vicces vagy - sóhajtottam. Jonghyun elvigyorodott, majd sokkal komolyabban a szemeimbe nézett.

- Egyszer már találkoztam veled, meg a csapatoddal. Volt valamelyikőtökben valami furcsa. Már tudom, hogy te voltál az. Valami zavargás van a lelkedben - mondta. Oké, nagyon ijesztő volt. Kirázott tőle a hideg.

- Igen, tudom, de Kim Yerim nem tudott eljönni - jelentette ki Aron, mire odakaptam a fejem. Ő alapból nem is jött volna.

- Akkor visszakaphatják a jegy árát, így ülhet oda valaki más is - a hölgy éppen készítette volna elő a pénzt, de a nyomozó közbeszólt.

- Nekem nem kell vissza a pénz, mert alapból nem is én fizetem. És jobban érezném magam, ha nem ülne egy vadidegen mellettem.

- Uram...

- Maga csak ne uramozzon! Fel kell készülnöm egy komoly ügyre Kopóval - biccentett a hátrább ácsorgó Taemin felé. Ekkor szerintem megvilágosodott a nő is.

- Elnézést, így minden világos. Nem gondoltam, hogy rendőrségi ügyről van szó - hajlongott szegény. Ennyi erőből magángéppel is mehettünk volna, de lényegtelen.

- Nem biztonságos mindenről tudni - mosolyodott el Aron. Soha nem láttam még ilyen... hát kedvesen mosolyogni.

- Persze, megértem - a nő kiadta a jegyeket - akkor jó utat.

- Köszönjük! - Aron elsietett a kasszától a jegyekkel - Jong...hyun! Indulunk! - kiáltott hátra a hirdetőtáblához. Értetlenül bámultam a mellettem álló Jonghyunra. Egyébként nagyon sokan mentek Egyiptomba, ami azért meglepő volt. Immáron csak a kispoggyászok voltak nálunk, semmi más. Aron kiosztotta mindenki jegyét.

- Igyekezzen mindenki úgy átjutni a kapun, hogy nem csipog be, vagy nem érzékel paranormális jelenségeket - fordult meg Kopó menet közben. Összeráncoltam a homlokom, majd Jonghyunra pillantottam.

- Te paranormálisnak számítasz? - kérdeztem. Fáradtan elmosolyodott.

- Nem. De volt már olyan, hogy megfeledkeztem egy megidézett lényről, és mindenhova cibáltam magammal, ő meg nem mert szólni. Csak utána nem tudtam megidézni másik szellemeket, így eszembe jutott, hogy azt a csajt nem kellene látnom, holott nagyon is jól láttam.

- Nem lehet, hogy Jongint azért nem tudtad megidézni, mert volt egy szellemed? - csillantak fel a szemeim. Közben átmentünk a kapun.

- Nem hiszem, arról azért tudnék. Tudod, kevés olyan szellem van, aki itt maradhat. Azok is csak azért, mert vagy nem mehetnek sehova, vagy ide vannak kötve egy emlék, vagy személy által - próbálta elmagyarázni a dolgok menetét.

- Ahaaa. - Na ez nekem magas volt, de csak azért sem mutattam ki.

- Nem érted, mi? - nevetett fel, miközben sétáltunk. Nagyon örültem, hogy nem utasított el, úgy, mint Kwak Aron. Nem is ismert, de utált.

- De - vágtam rá azonnal. Jonghyun mosolyogva megrázta a fejét.

- Tudod, tudom a hangsúlyod alapján megformálni a véleményed. Csakúgy, mint a nyomozók. Nem mellesleg, én látom a szellemed. Látom, hogy milyen érzéseid vannak, miket tudsz, és miket nem. Sőt, ha nagyon akarok, akkor mindent kiszedek belőled a tudtod nélkül.

- Elnézést, ebben illegális anyag van - az egyik férfi elvette Jonghyun bőröndjét. Értetlenül néztem rá.

- Tudom - Kopó azonnal odaugrott - azok az enyémek. Azonosításra viszem Egyiptomba. És nem illegális. Az teafű.

- Ja, meg kokain.

- Ahhoz hasonló anyag - vágta rá a nyomozó.

- Mi maga, kémikus professzor? - vonta kérdőre a pasas. Közben már Aron is ott volt.

- Nem. Ő Lee Taemin, Korea legjobb magánnyomozója, én pedig Mr. Kwak Aron vagyok, Amerika legjobbja - mutatta a papírját rezzenéstelen arccal. - Egy fontos ügy miatt hívtak minket Egyiptomba, ha nem hiszi, hívja fel Kim Minseokot - nézett hűvösen Aron. Na, ezért nem mernek vele ujjat húzni.

- Ez akkor is illegális - kötözködött tovább a férfi. Ez zsákutca volt, és hallottam magam mellett Jonghyun szitkozódását. Mondjuk, nem értettem semmit, de valamit nagyon morgott. Igazából sejtettem, hogy nem drogos volt, csak néha kellett neki a szellemkedéshez valami.

- Valóban? Az talán nem illegális, hogy lefizette a rendőrt, aki gyorshajtásért meg akarta magát büntetni? Vagy az, hogy csalja a feleségét? - válaszolt hűvösen Mr. Kwak. A férfi pislogott párat, majd szó nélkül átnyújtotta a bőröndöt. Kopó leemelte, majd húzni kezdte maga után.

- Kösz, srácok. Ha megtudja, hogy médium vagyok, akkor letartóztat - Jonghyun átvette a saját holmiját, és húzni kezdte. Oké, én értem, hogy Aron egy profi volt, de ez azért több volt a soknál.

- Aron, ezeket honnan tudtad? - kérdeztem. A nyomozó unottan rám pillantott.

- Szakmai ártalom.

- Azért ez durva - mondtam eltátott szájjal.

Belegondolva, hogy majdnem fél napot repüléssel kell töltenem, teljesen elvette az életkedvem. Mondjuk a nagy részét tuti alvással fogom tölteni, de akkor is.

- Jobb, ha hozzászoksz, hogy ez a banda egy kicsit fura - csapott vállon Jinki.

- Én próbálkozom - sóhajtottam Aron hátát nézve. Ő volt legfurább.

Nem mellesleg a leggonoszabb is.

- Amerikai, mit vársz? - nevetett Jonghyun. Nos, szerintem ez annyira nem volt vicces, de valami igazat adtam neki.

- Jól van. Négy óra van. Ötkor repülünk, fél ötkor nyitják meg a kapukat. Fél óra szabad program mindenkinek. Én például eszem valamit - Aron megállt előttünk, és csak mondta a szöveget. Ismét eltátottam a számat. Hogyan tudott ez enni repülés előtt?

- Rendben. Akkor fél ötkor az F kapunál - biccentett Eli is, majd leült olvasni. Aron a büfékhez ment, Taemin a bevásárló-központba, Jinki az egyik automatánál vett gumicukrot, Key a mosdóba sietett, Jonghyun az egyik széken ücsörgött, Jungkook pedig a vállán aludt. Csak nekem nem volt ötletem, hogy mit csináljak.

Végül elsétáltam a büféhez, és vettem magamnak egy üveg vizet, mert teljesen kiszáradt a szám. Mivel nem mertem a szendvicszabáló nyomozó mellé ülni, ezért kettővel arrébb ültem. Meg amúgy is headseten beszélt valakivel, ezért nem akartam zavarni. Kellett volna Kai, vele már szétökörködtük a fejünket ilyenkor. Így meg a halálra unás volt a legjobb programom.

- Aron! - Taemin vigyorogva libbent oda a nyomozóhoz. Mr. Kwak értetlenül pislogott a nejlonzacskóra. Én is nyújtottam a nyakam, mert ez egy fokkal izgalmasabb volt, mint az ülés.

- Vettem soju-t Minseoknak, magamnak, meg kekszet az útra, és találtam hűtött kakaót is, meg szereztem koreai rizspudingot. Egy csomagban tíz van, majd azt is odaadjuk a fickónak. Meg vettem magunknak is. Fejenként mindenkinek egy. Kap egyet a banya is - a mi nyomozónk olyan lelkesen sorolgatta, hogy miket vett, mint egy kisgyerek - Aron, ugye biztosan ronda?

Mr. Kwak egy darabig csendben volt. Biztos megilletődött a sok vacaktól.

- Igen, Puli. Biztosan ronda - jelentette ki, miután lenyelte az aktuális falatot.

- Ezt csak azért mondod, hogy megnyugodjak - hisztizett Taemin.

- Nyugi, nálad szebb lány nincs - karolta át Eli hátulról, és teljesen magához húzta.

- Nem is vagyok lány - nézett felfelé Kyoungjaera.

- Shhh... halkan. Az a két pasi téged bámul - nézett az utolsó asztalok felé.

- Hülye vagy, Kim Kyoungjae - fordult meg, és kezdte el csapkodni a nagydarab mellkasát. Eli röhögve felsóhajtott, majd megfogta Puli két kezét, és nem engedte. Szerencsétlen össze-visszakapálózott, de Elinak meg sem kottyant, csak nevetett Aronnal.

- Csirke, segíts már! - kapálódzott a nyomozó, de persze ez nem hatott. Mr. Kwak csak röhögött. Hihetetlen volt, hogy ezt az oldalát is megismertem. Sőt, inkább az volt a hihetetlen, hogy volt ilyen oldala.

- Puli, ne csináld már! Már zavar, hogy hintáztatod a kezem - nevetett Kyoungjae. Hát, neki sem tudtam erről az oldaláról.

- Engedj el, te felfújt, töltött galamb - röhögött Taemin is kínjában.

- Na, megszólalt a felmosófa - fogta egy kézbe Taemin kezeit, majd elvette az asztalról az üvegét, és miközben a nyomozó kiszabadulósdit játszott, ő ivott. Tudtam, hogy Eli erős, de azért a nyomozó sem lehetett ennyire gyenge.

- Engedj el, kérlek - állt meg Kopó.

- Ezt már szeretem - engedte el.

 - Pofátlan galambfióka - csapott egyet Eli hátára, amitől zengett a büférészleg.

Persze, ez meg sem kottyant az áldozatnak, aki vigyorogva biztosította vissza a már meghúzott innivalót.

- Na, jó, letelt az idő - Aron felpattant, a szendvicse szalvétáját kidobta, majd elindult a kapu felé.

- Szerintem hozd Jungkookot - pillantott Elira Taemin, aki csendben biccentett, és felemelte a gyereket. Mindenki becsekkolt, majd felültünk a buszra, amely elvitt minket a repülőhöz. Aron felmutatta a jegyeket a légiutas-kísérőknek is, s azzal megnyílt az első osztály számunkra.

- Soha nem utaztam még első osztályon - tátottam el a szám.

- Ne aggódj, én sem - mondta mellettem Jinki. Az ülésrend is pont jó volt. Eli, Jonghyun és Kibum ült előttünk. Jinki és Jungkook pedig mellettem. Aron meg Taemin két sorral ültek külön, ketten. Nem értettem minek kellett ennyire külön lenniük, de lehet, hogy csak így volt már hely.

Miután kényelmesen elhelyezkedtünk, Aron körbenézett a gépen. Saját büfékocsink volt, ami szerintem nagyon király. A mosdót pont velünk szembe építették, ráadásul kényelmesen elfértünk az üléseinkben. Fapadoson ez nem valósulhatott meg túlságosan. Még egy darabig ültünk, az idő alatt Eli mindenkinek felpakolta a cuccát a tartóba.

- Akkor élvezzük ki az első osztályt - vigyorgott Jinki, miközben elővette a fülhallgatóját.

- Szerintem a fél utat átalszom - ásítottam egy hatalmasat. Nem szeretek ilyen korán felkelni, suli miatt is csak fél hétkor szoktam.

- Egyetértek - mosolyodott el. Nem tudom miért, de sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Nem lettünk puszipajtások, de talán már én is bekerültem a kevésbé utál kategóriába.

Vagy az is benne lehet, hogy nem akart még ő is bunkó lenni velem. Természetesen a gyereket engedtük az ablakhoz, és meglepően élvezte az állást. Azt mondjuk nem tudom, hogy mikor kelhetett fel, mert amikor Eli lerakta az ülésre, akkor még aludt. Azt láttam, hogy Taemin iszogatott, Aron pedig olvasott. Key már Jonghyun vállára dőlve szuszogott, Eli meg ült.

- Megyek Egyiptomba! - mondta csillogó szemekkel a kisfiú, miközben feltérdelt, hogy jobban lássa a betont.

- Jungkook! - mindenki egy emberként szólt rá szegényre.

- Befogtam - húzta be a nyakát. Komolyan mondom, egy tíz éves gyerek érettebben viselkedett, mint ő.

- Jinki, szerinted mi a munka? - fordultam a mellettem ülő felé.

- Fogalmam sincs, még a nyomozók sem tudják - vont vállat.

- Az úgy szuper - fújtattam unottan. Jinki vállat vont, majd inkább magával foglalkozott.

- Mindjárt elalszom, de látni akarom az egész utat - nyavalygott Jonghyun egy ásítás közben.

Nem hiszem el, hogy a bolondja képes lesz tizenkét órát fennmaradni, csak hogy láthassa a felhőket. Tényleg fura egy szerzet. Pont, mint Aron, aki egyfolytában Jonginezik Jonghyunra. Persze a legkönnyebb dolog rám fogni, mert miért is ne tenné azt. Ő a nagy Kwak Aron, Amerika első számú nyomozója. Komolyan, szerintem túl sok filmet néz.

- Tisztelt utasaink! Kim Jongdae vagyok, a pilóta. Hamarosan megkezdjük a felszállást. Kérem, kössék be öveiket, és amíg előkészülünk a felszállásra, kövessék figyelemmel a légi-utaskísérők által bemutatott biztonsági szabályokat - miután a recsegés alábbhagyott, megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy elindultunk. A repülőgép lassan mozogni kezdett.

- Amúgy, Jungkook mit keres a csapatnál? Olyan, mint egy tízéves... - Jinkihez fordultam, de természetesen csak suttogtam.

- A gyerek egy zseni - csak megvonta a vállát, majd figyelni kezdtük az előttünk álló férfit.

- Zseni? - kérdeztem vissza, mikor már a levegőben voltunk.

- Ja. Olyan mint Aron meg Taemin. Ők is tizenévesen kezdték a pályafutásukat. Kookie szerencsés, hogy mellettük tanulhat - motyogta az orra alatt, nehogy a gyerek meghallja. Bár szerintem az olyan mélyen aludt, hogy arra sem kelt volna fel, ha a gép zuhanni kezdett volna.

- Nem néz ki zseninek, sőt... - forgattam a szemeimet. Nagyon nem hasonlított egy zsenire, csak egy visszafejlett óvodásra.

- Az egy dolog. Most előadja a gyereket, de amúgy nagyon érett, és hamar rájön a dolgok nyitjára. Figyelj, nem bíznak rá egy átlagos tanoncot Kwak Aronra meg Kopóra. Eli sem átlagos. Ő is rettentően okos, Jonghyun pedig a legjobb médium.

- Na, és te? - vontam fel a szemöldököm.

- Én azért vagyok itt, mert egy hisztis kislányra kell figyelnem, mivel a nyomozók nem akarnak sokat szenvedni vele - emlékeztetett. Ez nem volt szép tőle.

- A szőke? - váltottam inkább karaktert. Jinki csak felsóhajtott.

- Jonghyun segédje. A kurvának meg nagy a vonzereje. Bár nem láttam még valójában, tudom, hogy fantasztikus. A legjobb forrásaim alapján mindenkiből kiszed mindent.

- Biztos nagyon szép lány lehet - mondtam ki hangosan, amit gondoltam.

- Szerintem is az lehet, Taemin is egyfolytában róla beszél - válaszolt Jinki.

- Kíváncsi vagyok rá nagyon - vigyorodtam el, de nem is tudom min, csak úgy jött.

- Én is, de most aludjunk egyet - mosolyodott el, és bedugta a fülesét. Egy ideig én is csak néztem ki a fejemből a zenét hallgatva, majd éreztem, hogy a szemeim kezdenek lecsukódni. Már majdnem elaludtam, amikor egy hideg fuvallat féle suhant el mellettem. Ijedten pattantak fel a szemeim. Aron ment el mellettem. Nem értettem, hogy miért van ilyen hűvös a közelében, de nagyon idegesített. Olyan volt, mint egy kísértet.

Nem is értettem, hogy ez hogyan lehetett. Tőle azonban nem mertem megkérdezni. Így is utált, nem akartam jobban magamra haragítani. Csendben figyeltem, amint visszajött, majd bement a mosdóba. Ez volt a legmegfelelőbb alkalom. Gyorsan kikapcsoltam az övet, és Taemin mellé sétáltam.

- Szia - köszöntem félénken. A nyomozó fáradtan rám emelte a tekintetét. Eddig az ablakon bámult kifele. Rettenetesen bánatos ábrázattal.

- Mondjad - a szemeimbe nézve sóhajtott. Neki is volt egy különleges bűvereje.

- Csak kérdezni szeretnék valamit - kezdtem bele. Most azonban itt is nagyon hideg volt, amit nem tudtam hova tenni. Viszont a hideg azonnal kirázott.

- Izé... szóval csak azt akartam... - kezdtem bele, de nem tudtam szavakba önteni, az idő viszont sürgetett.

- Sehun, mondjad - erőltetett mosolyt az arcára.

- Aron közelében mindig... szóval mindig hideg van. Kiráz a hideg, ha a közelében vagyok - mondtam gyorsan, de a nyomozó értetlenül meredt rám. - Nem tudom máshogy mondani... olyan mintha egy... szellem lenne vagy valami... - mondtam, mikor megjelent mögöttem Aron.

- Mi a probléma? - állt keresztbefont karokkal.

Nem, nem kaptam szívinfarktust. Ijedtemben megugrottam, és fordultam egyet a nyomozó felé.

- Se-semmi - dadogtam össze-vissza.  Aztán hirtelen eszembe jutott valami: - én csak... izé... magányosnak tűnt, és jöttem beszélni.

Felvonta a szemöldökét. Hiába volt alacsonyabb, én nagyon féltem tőle néha.

- Az, hogy én hülyének nézlek téged, nem jelenti azt, hogy te fel vagy jogosítva arra, hogy te is hülyének nézz engem. Világos?

- Vi...vi...világos - dadogtam mint egy beszari csirke, akit éppen fejbe akarnak lőni.

- Hallgatlak - állt még mindig ugyanúgy.

- Semmi, megyek is - fordultam gyorsan meg, hogy elhúzzam a csíkot, de ő a kapucnimnál fogva elkapott.

 - Ide figyelj Répagyökér. Megengedtem, hogy el gyere erre az útra, mert Taemin szerint valamilyen szinten igazat mondasz, de én akkor sem bírlak. Idegesít a képed, ezért húzd meg a segged, végezd el a munkát, amit adunk, aztán felejtsd el a nevünket is - suttogta a képembe, nekem meg felállt a szőr a hátamon. Hogy lehet valaki ennyire rémisztő?

Az is lehet, hogy nem is Zico volt a gyilkos, csak Aron így nézett rá, és az inkább feladta magát. Igen, ezt simán kinéztem belőle.

- Hallod, Csirke, halálra rémiszted azt a szerencsétlent - szólt oda Kyoungjae, mint legújabb védőangyalom. Aron csak grimaszolt egyet, majd inkább visszaült a helyére olvasni.

- Kösz - hálásan pillantottam a srácra, aki csak vállat vont.

- Az tényleg nem volt szép, hogy a háta mögött akartad kipofázni. Mint ahogyan azt anno Jonginnel tetted.

- Nem akartam kipofázni, csak tőle félek - adtam neki őszinte választ.

- Hidd el, hogy már tudja, mit beszéltél Pulival - mondta a könyvet lapozva.

- Aron a háta közepére sem kíván, ez akkor sem változna, ha az életem kockáztatnám miatta - forgattam meg a szemem, majd elindultam vissza a helyemre. Nem érdekelt, mit gondolt rólam Kwak, én Jongin miatt voltam ott, nem azért, hogy neki megfeleljek. Benyomtam a zenelejátszást, de most valamiért nem tudtam elaludni. Egyrészt fáztam, másrészt szerintem izgatott voltam, így csak annyit tudtam tenni, hogy levettem a cipőmet, és összekuporodtam. A párnámat a már szunyókáló Jinki vállára tettem, és megpróbáltam aludni. Párszor felébredtem, mikor Onew megmozdult, de szerencsére voltam olyan fáradt, hogy egyből vissza is aludjak.

- Nézzünk meg egy filmet? Még van négy óra az útból - ajánlotta fel Jinki, mikor már mindketten ébren voltunk. A gyerek még mindig aludt mellettünk. Nem is értem, hogyan tudott ennyit szunyálni, nekem ehhez már nagyon hullának kellett lennem.

- Persze, nézhetünk - egyeztem bele, majd nagy nehezen eldöntöttük, hogy akciót fogunk nézni. Már csak az volt a kérdés, hogy mi is legyen az. Szerencsére a mellettem ülő fel volt készülve, mert összesen körülbelül hatvan film volt a laptopján.

- Ezt hogyan bírja a géped? - kérdeztem döbbenten. Jinki ismételten lapozgatni kezdett a filmek között.

- Nem nagyon. Minden mást áttettem külső pendrive-ra. Mit szólsz egy kis Red-hez? Azt szeretem.

- Még nem láttam, de biztos jó - bólintottam. Igazából mindegy volt mit nézünk, csak teljen el az idő. Már kezdtem nagyon unni a repülést. Ha Kai ott lett volna, akkor az egész utat végigröhögtük volna, ahogy minden kirándulást. A legjobb az volt, amikor egy rámenős csaj zaklatta, hogy menyire szerelmes belé. Csinos volt, de okos az nem. Jongin kihasználta a helyzetet, este megdöntötte, aztán részéről ennyi volt. Csak a lány nem gondolta így, mert másnap ugyanúgy a nyakán lógott, aminek az lett az eredménye, hogy ,,véletlenül" a tóba esett. Nem, nem Jongin lökte bele... dehogy.

Sajnos nem fulladt meg, de nagyon haragudott a haveromra, igaz, a baráti társaságunk akkor még kiállt mellette, így a lánynak esélye sem volt ellenünk.

- Még én sem láttam, de érdekesnek tűnt - Jinki unottan vállat vont. Csendben figyeltem, amint kereste a filmet, aztán nem bírtam tovább.

- Hiányzik Jongin - öntudatlanul jöttek a szavak, nem is fogtam fel, hogy mit mondtam. Mindenesetre hangosan tehettem, mert nem csak Jinki, de Taemin, Jonghyun és Eli is értetlenül nézett rám. Aron meg meg akart ölni a nézésével.

- Anyám, - csapta magát homlokon Jinki - próbáld magadban tartani - mondta csendesen, és gyorsan a kezembe nyomta az egyik fülest.

- Véletlen volt - csúsztam le egy kicsit az ülésen, hogy ne lássam Aron gyilkoló pillantásait.

- Nagyon szerencsétlen vagy - hallottam a mellettem ülő hangját. Felsóhajtottam. Nem tudtam most mit mondani. Nagyon szégyelltem magam jelen helyzetben. Gondolom, a fiúk most nagyon elhordtak mindennek.

Minden kedvem elment, ezért unottan bedugtam a fülem, és a kezdődő filmre koncentráltam, legalább is próbáltam. Aztán mégsem sikerült. A fejemben egyfolytában csak az ő röhögése játszódott le, újabb emlékeket felidézve. Rohadtul éreztem magam, hogy még elköszönni sem tudtam tőle. A halála napjára pont egy mozit beszéltünk meg. Több mint fél évet vártunk arra a filmre, mert nagyon jónak ígérkezett, de nem láttuk. Még én sem mentem el megnézni, és azóta sem tudtam erőt venni magamon, hogy megtegyem. Jinki gépén is láttam, hogy rajta van, de ha azt néztük volna, tuti sírással végződött volna.

Naná, hogy haragudtam rá, még csak el sem jött a mozihoz. Ott vártam rá, de semmi. Arra gondoltam akkor, hogy megfutamodott. Mindig Baekhyunnal ment kettesben mindenhova, nagyon ritkán Suhoval. Velem ez lett volna a második alkalma. Akkor még nem haragudtam rá, csak rosszul esett a dolog. Elhordtam mindennek, pedig szegény éppen az életéért küzdött. Másnap a képek láttán harag gyűlt bennem össze. Hittem a pletykáknak, és azt hittem, öngyilkos lett. Majd felbukkant Kwak Aron, a sajátos sznob megjelenésével. Akkor még imádtam őt. A munkáinak egyenesen rajongója voltam.

Azt nem mondom, hogy most nem tisztelem, de nagyon összement a szemeimben. Valahol igaza volt. De mindenkinek jár a második esély. Nekem is. Főleg, hogy nagyon sajnáltam, és szerettem Jongint. Nekem mindig ő volt a legközelebbi barátom. Másnak nem mertem annyira megnyílni, mint neki.

- Láttad ezt? - könyökölt belém izgalmában Onew, gondolom egy izgalmas résznél.

- Ja, jó volt - próbáltam hitelesen válaszolni.

 - Mi a főszereplő neve? - kérdezte hirtelen. Én csak bambán néztem hol rá, hol a filmre, de még azt sem tudtam kit kérdez, nem hogy a nevét megmondjam.

- Izé...

- Sehun, fél órája megy a film, de te nem is nézed - rótt meg kicsit, de látszott, hogy nem gondolja komolyan.

- Tudom... én csak... elgondolkoztam - vallottam be. Onew mindentudóan bólintott. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ő jobban ismert, mint én magamat. Mindent tudhatott rólam.

- Nyugi, megértem - vonta meg a vállát - pocsék lehet, ha mindenki utál.

- Hát, te nem utálsz - reménykedve pillantottam rá.

- Csak kevésbé, mint Baekhyunékat. Azt viszont tisztelem benned, hogy miket meg nem teszel egy barátodért. Eljössz nyaralni.

- Azért nem nyaralás - nevettem el magam, és örültem, hogy kicsit jobb kedvre derített.

- Na, akkor nézzük a filmet - veregetett vállon, majd indította. Szerencsére már tudtam rendesen figyelni, így az idő is gyorsabban telt. Sőt, utána még egy vígjátékot is megnéztünk, csak, hogy jó kedvünk legyen.

- Kérem, foglalják el helyeiket, lassan megkezdjük a leszállást - jött az információ.

- Egyiptomban vagyoook! - kiáltotta el magát Kookie.

- Tudjuk - szólalt meg egyszerre a fél első osztály, majd el is röhögtük magunkat. Mindent érted teszek, Kim Jongin.