7. Búcsú Otthonról

Kai

- Ő a titkos hódolóm - rontottam be az irodába elsőként, majd láthatóvá váltam, és lesöpörtem Taemin papírjait. Sehun hirtelen megtorpant az ajtóban. Ismertem már annyira, hogy tudjam, sosem nézett körbe, így Taemin asztalán nyugodtan váltogathattam magamat, mivel az nem volt szembe az ajtóval. Annyi időre legalábbis biztosan, míg köszöntem. Sehun azonban most nem nyikkant meg, hanem fejét lassan felém fordította. Szerencsémre időben átváltoztam.

- Kai... - suttogta elveszetten. Nekem ez a gyerek egyre gyanúsabb volt.

- Mi van már megint? - szólalt meg Taemin idegesen, miközben lehajolt szedegetni.

- Hallottam Jongin... - kezdte el Sehun, de Rexi közbeszólt:

- Az Taemin volt. Hasbeszélést gyakorol hobbiként. Aztán néha sikerül. Néha nem.

- Ezt nem veszem be most. Ezer százalék, hogy az ő hangját hallottam - erősködött tovább. Aron megint bosszúsan nézett rám, ezért átosontam a sarkomba.

- Sehun nyugodj meg, én is itt vagyok, de ő nem lehetett. Jobb, ha pihensz egyet otthon, Baek felzaklatott - lépett mellé Onew, kezét biztatóan a vállára rakva.

- Előbb lekezeljük azt a sebet, mielőtt csúnyább lesz - nyomta Aron finoman az egyik székre. Olyan volt, mint egy igazi papi - Szerencséd, hogy ott voltunk, képes lettél volna szétveretni magad.

- Nem, mintha ez zavarna téged - forgatta a szemeit. Irritáló Répa...

- Sok munkám van a hülyeségedben - Papi kivett egy üveget a fiókjából, majd bekent egy zsebkendőt. Hamarosan már mindenki Répa sziszegését hallgatta. Megjegyzem, valahol élveztem. Bunkóság, nem bunkóság, szerintem vicces volt.

- Valld be, hogy élvezed - sziszegte durcásan, mint egy megsértődött kölyök.

- Igen, egy kicsit, legalább átérzed, milyen volt a bunkóságotok alanyának - vigyorgott ,,kedvesen" Csirke. Na, ez volt az a vigyor, amitől még én is pillanatok alatt kaptam frászt.

- Ijesztő vagy - nyelt egy nagyot, és hátrébb dőlt a széken.

- Tudom - veregette meg az arcát finoman.

Igen, ez volt az én Csirkepapim.

- Szerintem menj, pakolj holnapra. Mi is megyünk lassan - pillantott rá Taemin.

Jaj, nem is közöltem a jó hírt! Jinki úgy döntött, hogy nálunk alszik, mert hajnalban ment a gépünk, és nem akart korábban felkelni, mint mi.

- Rendben, a reptéren találkozunk - biccentett Répa, majd Onew felé fordult. Most tűnt csak fel, hogy milyen nyusziarca volt.

- Szia - köszönt el mindenki tőle. Igazából nem is értettem, hogy minek hozták az irodához szerencsétlent. Mikor láttuk kimenni az épületből, végre láthatóvá váltam. - Elment a józan eszed? - kiabált rám mindenki egyszerre. Pislogtam párat mire észbe kaptam.

- Bocsánat? - kérdeztem cukin mosolyogva.

- Ezt nem kérdezni szokták - mormogott Onew. Na, tessék, egy újabb okoskodó a bagázsban.

Ő az okos nyúl, mint a Micimackóban. Figyelem, Kim Jongin történetében reklámok fordulhatnak elő. Kérek minden kedves olvasót, hogy azonnal vegye meg a Madaras Tesco csokis müzliszeletet, vagy egy Micimackó DVD-t.

- Jó, izgatott voltam - morogtam. Taemin fújtatott.

- Figyelj, a gépen hármas ülések vannak. Te csendben leszel, majd azt mondjuk, hogy valaki más helye volt, csak nem jött el. Melletted fog Csirke ülni, mellette én, rendben? De ne válj láthatóvá, meg semmi. Az út nagyjából tizenegy óra - sorolta a tudnivalókat.

- Tizenegy óra? Te most szívatsz engem, ugye? - kérdeztem nyöszörögve.

- Nem, tényleg annyi - erősítette meg Eli is.

- Akkor menjünk mással... én nem fogok annyit az égen tölteni - kezdtem el tiltakozni a repülés ellen.

- Neked mindegy nem? Ha lezuhannánk, sem halnál meg - szólalt meg újra Papi.

- De te igen, és ha te meghalsz, akkor én is - folytattam az okoskodást.

- Ez mióta lett ennyire hisztis? - mutatott rám a legtávolabbi sarokból Onew, aminek köszönhetően eszembe jutott Aron és a többiek első reakciója. - Mi az, hogy ez - mentem közelebb hozzá.

- Itt nyafogsz, mint egy rossz ribanc... persze, mikor Angliába kellett menned, ami hosszabb út, akkor az nem zavart.

- Az a baja, hogy Sehun is ott lesz. Szerintem legalábbis - sóhajtotta Csirkepapi, mielőtt bármit is mondhattam volna.

- Nem is tud rólad - Jinki unottan felsóhajtott. Most kivételesen nem Sehun volt a probléma. Azaz, nem csak Sehun. Tizenegy órán át csendben kellett maradnom. Nekem, aki mindig beszélt. Egyetlen társam valószínűleg Aron lesz, meg talán még Jonghyun, akik értenek engem.

- Nem csak az a baj. Tizenegy órán át csendben kell maradnom. Amikor Angliába mentünk, akkor beszélgethettem, és senkinek nem volt furcsa, ha léteztem, és átszóltam Suhonak a másik sorba. Én nem tudok csendben maradni...

- Nyugi készültem. Vettem két új könyvet, majd olvasunk - nyugtatgatott Aron.

- De te nem akarsz aludni? - kérdeztem kíváncsian.

- Nem, te sem fogsz, én sem fogok - mondta tárgyilagos hangon. Na ezért imádtam Aront, mert mindig gondolt rám.

- Aranyos vagy, köszönöm - vágtam cuki fejet.

Aron szó nélkül elmosolyodott. Igen, tudom, tudta.

- Szerintem hamarosan mehetünk - Taemin felsóhajtott - még el akarok köszönni Conantól. Most majd sokáig nem látom a kisbabámat.

- Te aztán tényleg úgy viselkedsz, mint egy elvált anyuka, aki a gyerekét neveli.

- Ő a kisfiam, attól mert az apja egy szemét, aki megsértődött és elhagyott, attól őt még ugyanúgy szeretem - húzta fel az orrát Puli.

- Már nem azért, de baromi furcsák vagytok - pislogott nagyokat Onew. - Sehunnak is kezd gyanús lenni, és Jongin miatt be fog csavarodni - tette még gyorsan hozzá.

- Már nem azért, de hiába volt igazad, azért ez egy elég durva beszólás volt. Én is megsértődtem volna - sóhajtott Kulcs unottan. Puli ismét kicsit elszomorodott. Csak magának akarta bebeszélni, hogy Minho volt a ludas, hiszen nem csak a szíve tört darabokra, hanem már a tudat is, hogy tönkretette a kapcsolatot, elviselhetetlen volt számára. Szegényem biztos sokat szenvedett.

- Jó, nehéz folyton csendben lenni - fújtattam eltérve a tárgytól.

- Majd hozzászoksz, amikor nem hallott senki, akkor is csendben voltál - vágta rá Eli.

- Én akkor is egyfolytában beszéltem, csak senki nem értett - makacskodtam tovább.

- Szedjétek össze a fontos dolgaitokat, egy darabig nem jövünk ide - utasította a többieket Papi, mire mindenki elkezdte átnézni az asztalát. Jonghyun és Key átsétáltak a saját irodájukba, Aron az összes új papírját betette egy aktatáskába, Taemin úgyszintén. A többiek már készen voltak, így el is indultunk. Természetesen most is lezajlott a mivel menjünk vita, de végül a taxinál kötöttünk ki, mert az olcsóbb volt.

Miután Aron kifizette a taxisofőrt bementünk a házba, ahol mindenki pakolni kezdett. Jonghyun levágott egy kisebb hisztit a csajának, hogy nem találja a kedvenc nadrágját, mire Key fél perc alatt a kezébe nyomta, így mindenki folytathatta a saját dolgát.

- Papi, azt a kék kockás ingedet mindenképp hozd, mert az nagyon jól áll - mutattam a ruhadarabra, ami a szekrényben árválkodott.

- Nem azért megyünk, hogy jól nézzek ki - nevetett Aron, de már a kezében volt a ruha.

- De lehet, hogy találsz egy jó csajt - kacsintottam rá.

- Megnézem Kibumot, mert neki segítenem kell a bepakolásban - integettem neki, és átmentem a falon.

Még láttam, hogy visszaintegetett, aztán kikötöttem Key és Jonghyun hálószobájában.

- Szia - köszönt. Arra gondoltam, hogy majd leülök az ágyra, de ez a tervem befuccsolt, ugyanis minden ruha szétszórva pihengetett.

- Ugye ezt nem akarod mindet hozni? - vontam fel a szemöldököm.

- Nem... vagyis igen... nem tudom mit vigyek, mindet nagyon szeretem... segíts - adta fel a harcot a ruhákkal szemben.

- Rendben - sóhajtottam, majd nekiálltunk szelektálni. Szerencsére a kupac feléről sikerült lebeszélnem.

- De ezt akarom - hisztizett az egyik pulóvernél, ami már a hetedik lett volna.

- Kulcs, nem Alaszkába megyünk. Ez marad harcoltam tovább ellene. Biztos én is ilyen lettem volna, ha megtehetném, de ez elmaradt.

- Ettől függetlenül nincs nyár - kötözködött. Reménytelenül felsóhajtottam.

- Nem baj. Ott nagyon meleg van télen is - mondtam unottan. Key végül bepakolta a pulcsit is, a biztonság kedvéért.

- Reménytelen eset vagy - sóhajtottam unottan, majd folytattam a szelektálást. Nos, így kerültek Kibum cuccai két és fél bőröndbe. Valamint vitt egy mini bőröndöt is, amibe szintén ruhát tett, meg iratokat, tollat, keresztrejtvény-füzetet és a tabletjét.

- Ne nézz így, te is vinnél ennyit - morgott rám.

- Nem... én csak a felét vinném. Másfél bőrönddel mennék, és hattal jönnék, mert a fél országot bevásárolnám - nevettem fel, amikor mondtam. Angliánál is ezt csináltam. Háromszor annyi ruhám lett, mint amennyi volt. A pénz pedig nem számított, mivel volt bőven. Ha akartam volna egy vadi új autót is vehettem volna, de azt megkaptam apáméktól, nem csoda hogy négy autóm volt.

- Te meg Aron nagyon elszálltok pénzetektől - forgatta a szemeit Kibum.

- Gazdag családba születtem, nem tehetek róla - vontam vállat. - Meg azért néha dolgoztam is egy- két dologért - magyaráztam.

- Milyen jó nektek - sóhajtott - mi közép család vagyunk. Nem is voltam sosem szegény, de gazdag se. Mindig megvolt, ami kellett.

Ha ember lennék, akkor adnék neked - próbáltam kedves lenni.

- Neked valami nem működik fejben. Ha ember lennél nem ismernél - kopogtatta meg a fejét.

- Ja tényleg - vakartam meg a tarkóm. Erről a részről örültem, hogy meghaltam, mert velük lehettem. Ha még élnék, akkor az álbaráti haverokkal lennék, akik még Répa Sehunt is megverték volna, ha Aron nem lép közbe. Utáltam Sehunt, de azért ezt nem érdemelte meg, hogy azért kapott, mert engem... vagyis az emlékem védte. Vagy ki tudja, lehet, hogy valamitől félt. Nem hiszem, hogy hirtelen megkedvelt, és azóta minden másodpercét rám áldozza.

- És hagyd már abba ezt a "ha még élnék" hülyeséget. Nem élsz, de legalább mi itt vagyunk. Pénzt meg nem fogadok el, mert nem panaszkodni akartam, csak mondtam, hogy nekem is mindenem megvolt, holott sosem voltam milliomos - sóhajtotta. Be kellett látnom, hogy igaza volt.

- Majd igyekszem befejezni. A pénzről meg nem tehetek, mert mindig adtam, ha valakinek kellett - mondtam.

- Ja, ezért használtak ki a nagy haverjaid - csóválta csalódottan a fejét.

- Az is benne van a pakliban - vigyorogtam kényszeremben.

- Na, menj, ellenőrizd a többieket is.

- Megyek, vacsinál találkozunk - integettem neki is. A következő áldozatom Taemin volt. Elit is megnéztem volna, de ő otthon aludt, mert az apukája hazaért egy üzleti útról, és szerettek volna együtt tölteni egy kis időt. Biztos rossz lehetett ennyi ideig a szülei nélkül. Az anyukája is mindig távol van, ő kevesebbet van otthon egy évben, mint az apja.

- Szia Taemin - köszönten a nyuszival játszadozónak.

A nyomozó riadtan ugrott meg, pontosan úgy, mint a kisállata. Túlságosan is hasonlítottak egymásra. Ez vitathatatlan volt.

- Szia - kiegyenesedett, miközben az ölébe vette a kisállatot.

- Látom, pakolsz - nem telt sok időbe észrevenni az ágyon heverő bőröndöt, amibe bele voltak gyűrve a ruhák. A fele kilógott, a másik fele meg már most viselhetetlen állapotban volt. Mindezt tetézte egy üveg soju.

- A pia minek?

- Inni fogok - mosolyodott el. Nem kellett agysebésznek lennem, hogy kiderítsem az okát.

- Minho miatt? - kérdeztem. Mi másért kell italt bontani, ha nem az ex új párjáért?

- Ja - biccentett.

- Hülye vagy, inkább szedj össze valakit, jobban jársz - fintorodtam el egy kicsit. A pia semmit sem old meg, még akkor sem felejted el a rosszat, ha már full részeg vagy.

- Így könnyebb felejteni - vont vállat.

- Akkor inkább szívj valamit, az biztos segít - ültem le mellé nevetve, bár bántam, hogy kimondtam, mert a dilibogyója képes lett volna megtenni.

- Az alkohol reggelre eltűnik a szervezetemből - magyarázta meg csak ennyivel, de jogosan. Úgy tűnt, nem tudtam rávenni arra, hogy ne igyon. Mondjuk, valahol igaza volt. Nekem abba is bele kellett gondolnom, hogy amikor éltem, azért volt, hogy részeg lettem, és senki nem szólt érte. Puli eközben rejtélyeket oldott meg, gyilkosokat kapott el, és régebben semmire nem volt ideje. A barátaira sem. Neki most jött el az ivós korszaka.

- Hagylak inni, vacsorázni fogsz? - kérdeztem.

- Nem hiszem - rázta a fejét, majd böfögött egy férfiasat, amin elmosolyodtam, majd otthagytam. Mire leértem, Key már a konyhában készítette a vacsorát egyedül. Fura volt, hogy Kyoungjae nem volt ott segíteni neki,már nagyon megszoktam.

- Hogy haladsz? - álltam meg mögötte.

Szerintem számított rám, mert elmosolyodott.

- Jól - biccentett, majd kivette a héjában sült krumplit a sütőből - ma olyan kaját terveztem, ami elfogy.

- Ha te mondod - vontam vállat, majd lehuppantam Jinki mellé a kanapéra. Szegény nagyon meg volt illetődve.

- Mi a baj, ember? - kérdeztem tőle vigyorogva.

- Semmi, ember - mosolyodott el, majd átnyúlt rajtam. Aztán kihúzta a kezét.

- Elvagy? - vontam fel a szemöldököm. Nyuszi bólintott, majd még eljátszott egy darabig.

 - Hihetetlen, hogy milyen hideg az, amikor átnyúlok rajtad - vigyorgott.

- Tudod, nekem nincs testhőmérsékletem, sem semmi hasonlóm, mivel csak a szellemem van itt, a testem meg a föld alatt. Elvileg azt mondják, hogy azért vagyunk hidegek, mert a testünk a halál után kihűl, majd hideg földbe tesznek, és ez megmarad - emlékeztem vissza nagyanyám szavaira, mikor papa meghalt. Akkor még hülyeségnek tartottam, de így már találtam benne logikát.

- Van benne igazság, gondolom. Ijesztő, hogy így találkoztunk megint - mondta játék közben.

- Az biztos, de te legalább nem reagáltál olyan rosszul - nevettem a végén.

- Tudsz is valamit csinálni? - tette fel a kérdését.

- Még nem, csak a forgószékkel tudok forogni, meg Key örömére, letépni a függönyt. Jonghyun viszont azt mondta, ha próbálkozom, akkor egyszer talán fogok tudni tárgyakat mozgatni - meséltem lelkesen.

- És te miért vagy velük? - faggatott tovább.

- Mert akkor is mellettem voltak, amikor mások cserbenhagytak. Miután meghaltam, Taeminnel elkezdtem barátkozni, és mivel beszélt hozzám, nem diliztem be. Aztán volt egy morze-partnerem, majd Jonghyun láthatóvá tett, de a lelkéhez kapcsolt - meséltem el a szellemi életem kezdetét. Örültem, hogy Jinki érdeklődött felőlem, és nem tekintett rám másként.

- De neked nem máshol kellene lenned?

- Jonghyun próbált elküldeni, mert ez lett volna a helyes, de valamiért itt maradtam. Majdnem egy évig a sírom mellett voltam, láttam a titkos hódolóm, de nem gondoltam volna, hogy Sehun az - biccentettem félre a fejem, talán mert egy értelmes magyarázatra vártam. - Onew... mit akar Sehun, miért üldöz ennyire?

- Őszintén? Halványlila gőzöm sincs. Mondjuk, nem is érdekelt sosem. Sem Sehun, sem a bandája. Az elején még nagyon bunkó volt, és elhordott mindennek téged. Nagyot csalódtam akkor mindben. Szóval, tudod, hogy mi ketten sem vagyunk puszipajtások, meg sosem voltunk, de azért nem tudtam volna ilyeneket mondani... - Te csak azt mondtad, hogy szívesen gyilkoltál volna meg - fújtattam, amint eszembe jutott az az emlékfoszlány, amikor Taemin őt nyaggatta.

- Ja. De ne vedd komolyan. Nem vagyok gyilkos. Csak jött. Na, szóval, amint Sehun megtudta, hogy meggyilkoltak téged, egyből elkenődött. Azóta depressziós lett.

- Miért? Mit hitt, hogy Kwak Aron csak viccből nyaggatja? - kínomban már nevetnem kellett.

- Gondolom nem, de eleinte mindenki azt hitte öngyilkos lettél - magyarázta meg Sehun viselkedését.

- Minek lettem volna az? - fintorodtam el. Soha eszembe sem jutott hasonló dolog.

- Hát mondták, hogy csaj miatt, vagy, mert az utolsó vizsgád nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna.

- Onew, csaj miatt sosem lennék öngyilkos, a vizsga meg így is ötös lett. Oké, nem kerültem be az első háromba, csak a negyedik lettem, de ezért sem vágnék eret - forgattam idegesen a szemem.

- Tudom, ezeknek a pletykáknak nem is hittem. Főleg, mert a halálod előtti napon is boldog voltál, és le sem lehetett lőni. Persze, sejtettem, hogy mi állt a háttérben, mert sorjában haltak meg az emberek, de azért meglepődtem, hogy tényleg kinyiffantál.

- Hát, nem volt valami szuper érzés - pillantottam el. Ez az emlék még mindig mélyen bennem élt. Az, ahogy Zico forgatta bennem a kést, de sosem véreztem el. Nem tudtam elvérezni, mert nem hagyta.

- Azt elhiszem. Mindenesetre mindenki megdöbbent, amikor megtudtuk, hogy megöltek. A csajok általában bőgtek, a csapatból meg Sehun és Kyungsoo mutattak bármiféle érzelmet. A többi nem.

- Barmok - egyből eltorzult az arcom.

- Ne foglalkozz velük, nem érnek annyit - próbált vállon veregetni, de átlebegett a keze - Hát ezt nem tudom megszokni - nevetett fel.

- De Sehun velünk lesz, őt nem tudom leszarni - panaszkodtam a nem kívánatos személyről.

- Vele sem lesz gond. Azért vagyok itt, hogy felügyeljem.

- Jó, de nem fogok folyton csendben maradni, és hallja, ha megszólalok - vágtam rá egyből, jelezve, hogy nagyon nem érek semmit Onew felügyeletével.

- Majd megtanulsz csendben lenni, ha nem akarsz lebukni - mondta tárgyilagosan  - Amúgy érzel valamit? - nyúlt át a fejemen.

- Izé, te beteg vagy - röhögtem.

- De most komolyan.

- Nem. Nem érzek semmit - ráztam meg a fejem.

- Ez furcsa, mert én érzem, hogy hideg vagy. Mondjuk, jobb, mintha meleg lennél. Téli gyerekként a hideget jobban bírom - Jinki felállt, majd a már megterített asztalhoz sétált, ahol Jungkook izgatottan idegesítette Aront azzal a szöveggel, hogy Egyiptomba megy.

- Jonghyun hozd ide a vastag ragasztót és ollót, kérlek - nézett a lépcső felé, amin az említett sétált le. Honnan tudta, hogy ő volt az?

- Tessék, minek kell? - adta a nyomozó kezébe.

- Mert beragasztom Süti száját - fordult vissza a gyerekhez, aki nyelt egy nagyot, és elhallgatott.

- Szerencsétlen kissrác - kacagott Key, miközben gyorsan tálalt.

- Sokkal jobb ez a csend - Aron vigyorogva egyetértett a szőke fiúval. Közben összegyűlt a csapat is. Taemin természetesen maradt fenn. Most nem tudom pontosan, hogy ivott-e, vagy csak aludt, mindenesetre megértettem őt.

- Nem akarok holnap repülni - törtem meg Aron kedvenc csendjét, ami számomra inkább unalmas volt.

- Nekem sem a kedvencem, de megér ennyit - vigyorgott teli szájjal Rexi.

- A jegyeket első osztályra vettem. Taemin, Kai és én ülünk egymás mellett, a többiek egy sorral hátrébb, ha Kai nem bírná befogni. Talán nem bukunk le - egyeztette az ülésrendet Papi, kedves volt tőle, hogy nem Sehunék nyakán ültünk. Bele sem mertem gondolni abba, hogy Répa mellé üljek. Annyira taszító volt néha, hogy nagyon. Oké, olykor-olykor kedvesnek tűnt, de akkor is haragudtam rá.

- Nem lesz gond, Aron - veregette meg a vállát Jonghyun mosolyogva.

- Hánykor indulunk? - Key alig észrevehetően fordította Aron felé a fejét.

- Szerintem háromra hívok taxit. Ötkor megy a gép.

- Rendben. Akkor hogyan adjuk le az állatokat? Yeri jön ide, vagy gyorsan kidobjuk náluk? Útba esik a reptér fele a lakás, és biztosan lejön az állatokért - fontoskodott Sütike.

- Szerintem bedobjuk hozzájuk, éjjel nem ajánlatos kint mászkálni egy fiatal lánynak - aggodalmaskodott Eli. Na ja, mi fiatalok már csak tudtuk, hogy mi folyik éjfél és öt óra között az utcákon. Holtrészegen, beszívva bulizni, majd belekötni mindenkibe. Én nem voltam ilyen, de ismertem embereket, akik igen.

- Van benne valami - bólintott Jonghyun is.

- Legyen így - biccentett Csirke, majd Jinkihez fordult - szólj Sehunnek, hogy fél négyre legyen ott. Még be kell csekkolnunk. Kim Minseok fog minket az egyiptomi reptéren várni. Nagykövet, azt hiszem. Meg ott lesz Rómeó és Júlia kettő pont nulla is. Kaptam egy SMS-t, hogy nemsokára indulnak, így gondolom, hamarabb odaérnek, mint mi. Majd valahol ott lesznek, járjunk nyitott szemmel, rendben? - nézett körbe. Mindenki bólogatott.

- Akkor együnk, és menjünk aludni, mert már a nyolc órámat sem aludhatom meg - nyafizott Key, az órára pillantva, ami fél nyolcat mutatott.

- A repülőn bőven kialudhatod magad - húzta magához egy csókra a pasija.

- Már azon is gondolkoztam, hogy le sem fekszem aludni - hisztizett tovább Kulcs.

- Na neeem... akkor egy hisztis házisárkány leszel a reptérig - ellenkezett hevesen Rexi, és még mi is bekapcsolódtunk.

- Rendben, akkor mindenki menjen zuhanyozni és aludni - állt fel Kibum az asztaltól.

- Majd én elmosogatok - pattant fel Jinki, és összeszedte a tányérokat. Szó nélkül hagytuk, hadd dolgozzon. Kyoungjae leült tévézni, Aron felment cicázni, Jonghyun és Key energiatakarékos módon együtt zuhanyozott. Jungkook meg bújta a telefont.

- Aztán megint sikeresen egyedül maradtam a nappaliban, amíg Jinki el nem mosogatott. Utána felmentem Aron szobájába, mivel Onew a kanapén aludt. Nem sok kedvem volt tévézni, de mivel Papi nem szappanoperát tett be, hanem sport adót, ezért nagyjából elviselhetőbbnek láttam azt a maximum hat órát, amit a többiek alvással töltenek.

Sosem voltam nagy sportrajongó, de Don Huannál biztos jobban tetszett ez. Mindenesetre egyre hosszabbak voltak az éjszakák, és néha alig vártam, hogy valaki egész éjjel fenn legyen velem. Mondjuk, már az is jó volt, hogy látható voltam, és mindenkivel tudtam kommunikálni.

Néha már gondolkoztam azon, hogy keresek magamnak egy szellem társat, és befogadom haveromnak. De ezt hülyeségnek találtam. Csak 10 órát kellett maximum kibírnom, ilyenkor pedig általában körbe sétáltam a házat, meg a másfél kilométeres körzetét. Szerencsére mindig tudtam hol a határ Arontól. Olyankor mindig kezdett egy fura érzésem lenni, amit már ismertem, emiatt sosem léptem túl. Most nem csináltam sok dolgot. Csak bámultam a tévét.

- Reggelt - intett hajnali fél kettőkor Kyoungjae, majd felmászott az emeletre felkelteni a többieket. Hát, ma legalább nem kellett unatkoznom annyit.

- Neeeeem - hallottam a szomszéd szobából Kulcs hang is tiltakozását.

- Akkor maradsz itthon nélkülem - fenyegetőzött Jonghyun. Okos egy pasi volt.

- Mi a helyzet, Jongin? - kérdezte mellettem Aron, kómás fejjel.

- Semmi sok, lent megvárlak - mosolyogtam rá, és hagytam, hogy el tudjon készülni.

Taemin és Süti már a bőröndjeiket pakolták a bejárathoz, miközben Eli a bögrékbe töltötte a kávét. Nem viccelek, komolyan bögre volt.

Szerintem mindenki úgy fel lesz pörögve, hogy a gyalogkakukk kismiska lesz hozzájuk képest.

- Nem éri meg ez az egész - nyávogta Jinki, miközben kortyolt egy jó nagyot a kiválasztott bögréjéből. Végül is, három órakor már mindnyájan készen voltak, és pakoltak be a taxikba. Aron utazott velem és Taeminnel egy kocsiban, Jinki, Eli és Jungkook egy másikban, végül Jongkey egy harmadikban.

- Majd ennél a címnél álljanak meg, kérem. Be kell adni az állatokat - mondta Papi a sofőröknek, akik mosolyogva bólogattak. Igen, nekik ez pluszpénz volt.

6. Álbarátok

Sehun

- Szóval, te is Egyiptomba mész? – az igazgató kíváncsian fürkészte az Aron által aláírt papírt – Várj, kitalálom. Kwak Aron visz el. Ma már te vagy a harmadik. Kwak Aron milliomos, és gyerekeknek adogat lapokat? Kim Kyoungjae azzal nyitott. Még be sem léptem az iskolába, de már letámadott. Elengedtem, mert megint hibátlan eredményeket ért el. Majd jött Lee Jinki. Őt is elengedtem, mert megbízom benne. De ki ne találd, hogy te is ilyen jóban vagy Amerika leghíresebb nyomozójával!

- Igazából nem, én Lee Taeminnel vagyok, de Aron a főnök - vontam vállat, és csak félig hazudtam, mivel Taeminnel sem voltam jóban, de Aronnal még annyira sem.

- Sehun, ha Kai miatt csinálod, felejtsd el, ezek az akciók veszélyesek. A múltkorinál is meglőtték az egyiket - próbált lebeszélni, de én már hajthatatlan voltam. Legrosszabb esetben meghalok, de akkor is tettem valamit a barátomért.

- Figyelj, szerintem azzal többre mész, ha valóra váltod az álmait. Egy baráti társaságba tartoztatok, csak tudod, hogy mit akart elérni az életben. Csináld meg helyette, de hülyeségeket ne művelj.

- És akkor Kyoungjae meg Jinki miért lettek elengedve?

- Mert mind a kettő végzős. Nem mellesleg Jinki eddig még egy napot sem hiányzott, Kyoungjae pedig nagyon közel áll ehhez a csapathoz. Te azonban már éppen eleget lógtál ahhoz, hogy kicsapjunk az egyetemről. Egyetlen szerencséd az, hogy négyeseid vannak.

- De igazgató úr- kezdtem el nyafogni - maga ezt nem érti. Jongin miatt teszem, lassan egy éve nem alszom miatta, mert tetű voltam és nem hallgattam rá. Nem tudom máshogy enyhíteni a bűntudatom, ezt értse meg, kérem - próbáltam hatni rá, de tudtam, hogy nehéz meggyőzni őt.

- Oh Sehun, ha valami bajod lesz, én kitekerem a nyakad - vette el a papírt a kezemből. Gyorsan odafirkantotta a Soo Jisub nevet, majd kiküldött. Hát, ez nem volt életem legjobb megbeszélése, de valahol igazat adtam az igazgatónak. Eddig semmi komolyabb nem volt, ha hiányoztunk, most azonban mindent ellenőrzött, mert nagyon aggódott, hogy valami bajuk lesz a diákoknak, mint anno, amikor még Zico gyilkolászott.

- Szia – Baekhyun vigyorgó képével találtam magam szemben. Na, fene, ettől most fogok kapni a fejemre…- Na mi van Sehunka? - állt meg előttem keresztbe font karral.

- Mi kéne, legyen? - kérdeztem a számat húzva.

- Nem tudom, te vagy a nagy Jongin szerelmes, nem én - kezdte megint a piszkálódást, és ha nem emlékeztem volna Aronék szavaira, miszerint kicsapnak, ha verekszem, már rég eltörtem volna a nyakát.

- Baek, nem tudom, mi a szar bajod van, de kérlek, akadj le rólam - próbáltam kikerülni, de folyton elém állt.

- Sehun, csomagoltál már holnapra? - állt meg mögöttem Jinki.

- Elkezdtem - feleltem tömören.

- Hova mentek? - kíváncsiskodott Baekhyun.

- Egyiptomba a nyomozókkal - vont vállat Onew - gyere - ragadta meg a vállam és húzott el, mielőtt Baek megszólalhatott volna.

- Mondd, neked teljesen elmentek otthonról? – kérdezte, miközben sétáltunk.

- Miért? Idegesített.

- Ne állj le vele beszélni. A mai napot még bírd ki anélkül, hogy szétvereted magad a bandájával, világos? – ekkor már elengedett, és csendben ballagott mellettem. Egészen az egyetemi büféig vonultunk, ahol beállt a sorba. Szerintem csirkés szendvicset akart enni.

- Azt mondta, hogy Jonginba vagyok szerelmes. Miért nem tudja szerencsétlent békén hagyni már? – morogtam. Onew csak vállat vont.

- Te sem hagyod békén.

- Az teljesen más - morogtam neki, miközben megvette a két szendvicset és a kólát.

- Igazad van, biztos más. - bólogatott hevesen - Tényleg viselkedj, ne akard, hogy Aron lemondja az utadat, mert hülye vagy. Menj órára - intett és otthagyott. Ő könnyen mondta, nem kellett azokkal a barmokkal lenni egy fél napon keresztül. Ami erőt adott az egész naphoz, az az egyiptomi utazásunk volt.

Már félig amúgy is bepakoltam, megnéztem az ottani időjárást, sőt, a nevezetességeket is letöltöttem. Betettem az akkumulátoros mobiltöltőt, valamint a bőröndbe pakoltam a ruhákat. Vittem hosszabbat és rövidebbet is. Meg persze füzeteket, tollakat, és könyvet is az útra.

- Minek mentek Egyiptomba? - támadott le Suho.

- Dolgozni - válaszoltam.

- Nem gondoltam volna, hogy te egyszer bekönyörgöd magad a híres nyomozókhoz - húzta gúnyos vigyorra a száját.

- Megtettem - válaszoltam neki én is flegmán.

- Tudod, hány diák jelentkezett oda? Eli meg Jinki rendben, szín ötös tanulók, száz százalékos vizsgákkal, de te? Maximum négyes tanuló vagy. Sokkal eredményesebbeket utasítottak el, a fél iskola utál - szemétkedett még mindig tovább, de igyekeztem nyugodt maradni, ezen állt az utam.

- Tudod, azért a nyomozók a személyiségeket is nézik - sóhajtottam higgadtan - a múltad, a jelened, még talán a jövődet is. Szerintem jobban tudják rólad, hogy te ki vagy, mint te magad. Nem mellesleg elhatározás is kell oda.

- Mr. Kwak kijelentette, hogy egyszerre csak egy ügyvédje lesz a csapatnak. Ez Kyoungjae. Jinki meg jogász. És te?

- Engem Kopó vett fel, nem Mr. Kwak. Gondolom, mindenki az utóbbinál jelentkezett. De mindegy, Kopónál is megtelt a névsor. Amúgy is keresnek mindenhova ügyvédet. Menjenek oda.

- Nagy paraszt vagy, Sehun, de tudom, miért csinálod. Kwak meg Kopó oldották meg Jonginka gyilkosának a rejtélyét. Te, mint Rómeó, behisztizted magad, hátha ezzel jóváteheted, hogy kihasználtad Jonginkát. De jelzem neked, hogy ezzel semmit nem oldasz meg. Ő halott marad, te meg hülye. Nem fog hirtelen kimászni a sírjából. Nem mászkál itt a szelleme, és nem is tudja, hogy kihasználtad velünk együtt. A múlt nem változik, Sehun.

- A múlt nem, de ti akkor is parasztok voltatok, és ezután is azok maradtok. Nem vagyok Rómeó, mert baromira nem bukok a pasikra, csak egyszerűen ég a pofám, ha tükörbe nézek - ismertettem vele a gondolatomat, egyúttal tudatva vele, hogy mennyire elegem van már a viselkedésükből és mindenből.

- Chhh... mi legalább nem depiztünk be egy ember halála miatt, Sehunie - kötözködött tovább. Tudtam mit akart, de nem hagytam neki. Nem veszíthettem el a fejem, mert akkor ők nyernek.

- Az az ember elvileg a barátod volt, Suho. Ha anyád meghal, akkor is ezt mondod majd? - kérdeztem nyugodt hangnemben, de rátapintva a lényegre.

- Ő családtag. De Jongin nem az. Tudod, hányan halnak meg a világban? Miattuk miért nem sajnálkozol? Vagy miért nem segítesz Afrikában az éhezőknek? - ez már Baekhyun volt, aki a másik oldalamon ült. Nagyot sóhajtottam. Már bántam, hogy ezzel a kettővel valaha is jóban voltam.

- Jongin a legjobb haverod - jelentettem ki.

- Persze. Ezt még szerintem ő sem hitte el.

- Tudod, neki volt szíve.

- De csak azért, hogy itt ronthasd a levegőt - szóltam be utoljára, majd a tanár érkezéséig bedugtam a fülem. Nem akartam rosszat magamnak, a zene pedig mindig megnyugtatott. Főleg az, amit Jonginnel hallgattunk egyfolytában. A zenei ízlésünk nagyon hasonlított, sokat ő tett rá a telefonomra.

Az első három óra így telt el. A tanárokra figyeltem, szünetben meg zenét hallgattam.

- Sehun, egy percre - állt előttem Eli, és kihúzta az egyik fülemből a fülhallgatót. Én egy kisebb szívroham és halk sikítás után tettem ugyanígy a másikkal.

- Nézd, itt van Hulk - röhögött Chanyeol a másik két szeméttel.

- Ide figyelj haver, nem vagyok a te súlycsoportod, szóval ne akard, hogy a földszinten ébredj fel - sziszegte fenyegetően Eli, a beszarik meg elnémultak. Ezeknek is csak a pofájuk volt nagy. Még hárman sem tudták volna legyőzni Kyoungjaet.

- Mit szeretnél? - kérdeztem, de ő csak intett a fejével az ajtó felé, majd ki is vonult. Némán mentem utána.

- Igyekezz nem megölni őket - jelentette ki - ma amúgy is elmegyünk a rendőrségre, és jöttök ti is. Valamint az útlevelednek örülnék - mondta, de a végére felhúztam a szemöldököm.

- Minek az útlevelem?

- Gyönyörködni akarok benned - unottan forgatta a szemeit, majd rám pillantott - túl izgatott vagy. Ez minden. Ha otthon hagyod, maradsz itt. Én meg biztosan elhozom neked. Tudod, elővigyázatosság.

- Azt hiszem, nálam van - gondolkoztam hangosan, és fejben átkutattam a táskám - Igen, gyere - erősítettem meg a válaszom, és visszamentünk a terembe. Kinyitottam a táskám belső zsebét, és a kezébe adtam az okmányt.

- Köszi - nyitotta ki, és egy halvány vigyor kíséretében becsukta.

- Nincs mit.

- Órák után találkozunk - dörmögte a végén, és amint a tanár jött, ő ment.

- Most direkt menőzöl? - morogta Baekhyun, de végül csendben maradt. Nos, így telt a csodás napom a csodás egyetemen. Már halálosan untam magam az órákon, és csak Egyiptom járt a fejemben. Még sosem voltam ilyen távol. A legmesszebb Japánba, vagy Kínába kerültem, sehova máshova.

Az utolsó csengőszó után sietve pakoltam be a cuccaim a táskámba, hogy mielőbb kiérjek a kapuhoz. Már félig ott voltam, amikor valaki elkapott hátulról. Megilletődve néztem a három ,,haveromra".

- Mi van? - kérdeztem értetlenül.

- Pfff... elkap a hányinger ha rád nézek. Ugyanolyan nyomorék lettél, mint Kai volt - köpte a szavakat a képembe Szalonna. Már csak két perc és eltűnök, ezért próbáltam nem figyelembe venni őket és visszafordulva elmenni. De nem hagytak, Chanyeol elkapta a karom és azzal a mozdulattal húzott be nekem egyet. A vérem sós íze jelezte, hogy felrepedt a szám széle, de nem üthettem vissza. Más esetben már szétvertem volna őket, de meg sem mozdultam.

- Azt hitted, hogy csak úgy elmehetsz? - vonta fel a szemöldökét Baek - Az árulók fizetnek, emlékszel? - kérdezte ugyanazt, amit a hatalmunk alatt álló elsősöktől szoktunk.

- Akadj le rólam Baekhyun, ne csinálj balhét - töröltem le a szám.

- Felejtsd el, most te vagy a soros - vigyorgott őrültek módjára... ezek kinyírnak engem. Suho már emelte is a kezét a következő ütéshez, én meg ösztönösen csuktam be a szemem, úgy vártam. De nem történt semmi, ezért kinyitottam. Aron állt előttem teljes életnagyságban.

- Sehun, azért ne veresd meg magad - lökte el Suho kezét - Ha nem akarjátok, hogy kirúgassalak titeket az iskolából, akkor kotródjatok el - szólt rájuk hűvösen.

- Na, mi van? - vonta fel a szemöldökét Baekhyun. Aron mégiscsak hivatásos személy volt, neki nem szólhatott be senki viccből.

- Mi lenne, ha inkább magatokkal foglalkoznátok? Ne legyetek féltékenyek csak azért, mert ti nem vagytok kompatibilisek a feladatra. Elhihetitek, hogy nem nyaralni jön, hanem konkrétan szolgának. És meg kell hagynom, hogy nagyon gyerekesen viselkedtek. Mindannyian - itt éreztem, hogy ez nekem is szólt. Csendben lesütöttem a szemeimet - ez tízéves korig elmegy. Majd egyszer titeket is felvehetlek gyakornoknak. De ahhoz előbb fel kell nőnötök, mert nagyon gyenge az, amit nyújtotok. Egy jó ügyvéd legyen higgadt, céltudatos, és tudja, hol a határ, mert az nem lesz jó, ha sorba vesztitek el az ügyeket. Na, gyere Sehun, még milliónyi dolgunk van, és szeretnék tőled minél hamarabb megszabadulni - éppen sarkon fordult volna, mikor mind a három hülye összerezzent. Olyan volt, mintha hirtelen feltámadt volna a hideg szél, és megfagytak volna.

- Mi a szar ez? - kérdezték egymástól. Aron nem szólt semmit, csak csendben ment a kocsi felé. Jobb híján mentem utána.

Közben felhúztam a kabátomon nyakig a cipzárt, mert azt hittem, megfagyok. Aron közelében olyan hideg volt, mintha egy fagyasztókamrából lépett volna elő.

- Fázol? - kérdezte Eli, mikor odaértünk a kocsihoz.

- Nem- borzongtam meg újra - vagy mégis - módosítottam meg a válaszom. Kyoungjae csak Aronra pillantott, aki egy kicsit elmosolyodott.

- Ezt tedd a szádra, az irodában lekezelem majd - nyomott a kezembe egy zsepit.

- Ugyan, Kwak Aron mindig hord magánál arcszeszt - magyarázta Kyoungjae, közben be akart ülni előre. Én egyértelműen hátra kerültem.

- Igen, csak elfogyott - biccentett.

- Jó, beülök hátra - mormogott a srác, majd behuppant hátra. Nagyon nem értettem ezt a beszélgetést.

- Jinki nem jön? - kérdeztem elveszetten.

- Már benn van - Aron behuppant a kocsiba, majd elindultunk - ma hamarabb végzett.

- Nem hallgatunk valamit? - kérdeztem. Túl komor volt a csend.

- Nem. Rossz a magnóm - vont vállat. Nos, ezt nehezen hittem, mert ez a kocsi vadonatújnak tűnt.

- És miért nem ült Eli előre? - tettem fel egy újabb hülye kérdést, mivel nem értettem, hogy ha nincs ott semmi, miért ült mellém.

- Új az autó, de még sok minden nincs beállítva rajta. A magnó recseg csak, az ajtók meg nem mindig nyílnak ki - magyarázta Aron.

- Ti most hülyének néztek? - kérdeztem egy oktávval magasabb hangon.

- Igen, és ha akarsz nekem dolgozni, akkor nem beszélsz annyit - pillantott rám a tükörben.

- Csirke, kicsit gyorsabban. Oké, hogy betartod a szabályokat, de a nagyanyám futva megelőz - nyafogott Eli mellettem.

- Nyolcvannal megyek - felelt Kwak.

- Jó, akkor nyomd fel kilencvenig - háborgott tovább.

- Csirke, Galamb, Puli, Süti... mik ezek az idétlen nevek? - csúszott ki a számon.

- Te Gyökér vagy - mondta mellettem Eli.

- Most legyökereztél? - fordultam felé.

- Igen, ez a beceneved. Mivel gyökér voltál Kai-val, ezért ez a neved - avatott be a név rejtelmébe.

- Ez nem túl kedves - Fortyogtam hangosan.

- Igazából nem is gyökér, hanem Répa, mert az kevésbé tűnik bántónak. Én is, meg Taemin is a hajunkról kaptuk ezt a nevet, Jungkook onnan, hogy Kookie a beceneve, az meg sütemény. Elinak ez volt eredetileg is a beceneve, Kibumnak is, Jonghyun meg olyan, mint egy kutyus, meg egy dínó. Így lett Rexi - sorolgatta Aron - és neked nem engedjük meg ezeket a beceneveket, mert nem vagyunk pajtások. Neked Mr. Kwak, Kopó, meg a többiek, remélem, tiszta.

- Most minek mondtad el neki, hogy nem gyökér, hanem répa - morgott Eli.

- Mert nem süllyedek le a barmok szintjére, te se tedd - mondta higgadtan.

- Igaz - vont vállat, én meg csendben hallgattam őket.

Az egész út unalmas volt. Kyoungjae némán bambult ki az ablakon, Aron meg vezetett. Ilyenkor nagyon örültem volna Jongin társaságának. Ő biztos mondott volna jó vicceket. Vagy valamit.

- Remélem, Taemin lehiggad hamarosan. Nem bírom idegileg ezt a romhalmazt. Itt nyafogott, hogy hozzuk Coloskát is, most meg azért nyafog, mert jön, és nem akarja látni - morgott magában Aron. Értetlenül próbáltam valami értelmet kinyerni innen, de nem nagyon ment.

- Coloska a kurva? - kérdeztem rá. Ez a név nem volt ismerős, így csak ezzel tudtam összekapcsolni. Mert Jinki sem lehetett.

- Az - biccentett Aron.

- Figyelj, majd lehiggad. Tudod, milyenek a csajok - vont vállat Eli, mire Aron felnevetett.

Összeráncoltam a homlokom.

Komolyan nem értettem a beszélgetésükből egy szót sem. Néha úgy éreztem magam, mintha egy teljesen idegen civilizációban lettem volna. Unalmamban előredőltem az anyósülésnek, és úgy próbáltam átvészelni az utat.

- Haldokolsz? - csapott a hátamra Kyoungjae.

- Most már kezdem látni a fényt - nyüszítettem kiegyenesedve. - Akkor jó, nem szeretnék még egy halottat - vigyorgott kedvesen, talán.

- Miféle még egyet? Kris nem halt meg, Jongin meg már el is volt temetve, amikor téged megtámadtak – pislogtam értetlenül – pontosabban, amikor kikerültél a kórházból.

- Tudod, Kris is majdnem meghalt. Gondolom, rá gondolt. Mivel azzal a Jongin gyerekkel nem találkozhatott – Aron megállt az autóval, és kioldotta az övet - Itt vagyunk.

- Végre Papika - szólt be neki Eli.

- Sehun gyere, kezdünk valamit az arcoddal. Szebb már nem leszel, de rondább sem - mondta Aron, amin a nagydarab jót röhögött, én már kevésbé.

- Köszönöm - indultam el mögöttük.

- És itt mit is csinálunk? – kérdeztem.

- Nos, először is, be kell mutatnunk téged a főnöknek, aztán felvesszük Sütit és Yerimet – sorolta Aron, amint lenyugodott egy kicsit, majd besétált a rendőrségre. Nagyon kellemetlenül éreztem magam a sok rendőr között.

Egy pillanatra olyan volt, mintha Aron azért hozott volna ide, hogy...

- Ugye nem akarsz letartóztatni,hogy megszabadulj tőlem? - torpantam meg Kwak előtt.

- Mi a bajod Répa? - pislogott nagyokat Aron meg Eli.

- Hát hogy idehoztál... a főnökhöz - dadogtam idegesen.

- Ne legyél hülye, ha valami baj van, a rendőrkapitánynak tudnia kell kik vannak ott - magyarázta Kyoungjae.

- Meg nem kell behozni ahhoz, hogy letartóztassalak. Az utcán amúgy is viccesebb lenne – Aron vállat vont, majd a recepciósnak köszönvén haladt tovább. Én leghátul lépkedtem, és néztem a sok irodát. Rendőrnek lenni ugyanolyan, mint ügyvédnek, mert itt is volt ugyanannyi papírmunka.

- Jó napot, Uram - hajolt meg Aron, Elial meg ugyanazt tettük. A szívem a fülemben dobolt, bár nekem olyat nem szokott. Nem vagyok egy beszari alak, de azért hirtelen bekerülni annyi rendőr közé, hát sikerült frászt kapnom.

- Üljetek le - mutatott a székekre. - Oh Sehun - sóhajtotta a nevem. Ennyit az életemről. - Meg sem lepődnék, ha már nem lettél volna itt - röhögött jókedvűen.

- Volt? - hajolt előre a nyomozó, mintha rosszul hallott volna.

- Persze. A Jongin banda ismert itt is. Sehun is vandálkodott pár éve. Vonatfirkálás, csendháborítás és még egy balesetnél is itt volt, bár akkor nem ő volt a hibás - sorolta fel az ügyeimet.

- Nem néztél utána? - kérdezte Eli döbbenten.

- De, de ezek... sehol sincsenek - dadogott Kwak.

- Nincsenek hát, régen volt, töröltük -legyintett a rendőrfőnök. - De a balesetet nem értem, úgy védték egymást - csóválta a fejem.

- Baekhyun volt - vágtam rá egyből az igazat, mert már nem érdekelt az a szemétláda.

- Most már könnyű másokra rákenni – sóhajtott a férfi, majd lapozott egyet.

- Nos, őt is vinnénk magunkkal. Lehetséges ez? – kérdezte unottan Mr. Kwak. Izgatottan figyeltem a főnököt, aki hosszas gondolkodás után bólintott.

- Legyen. Azonban ne gátolja a nyomozást.

- Köszönjük – hajoltunk meg mind a hárman. Hát, úgy látszik, mindenki azt akarta, hogy én is a csapattal legyek. Tudtam én, hogy nem Kwak Aron fog ebben megakadályozni. - Jungkook pedig a szomszédos irodában várja önöket. Vigyék el minél hamarabb, mert már az egész rendészetet idegesíti azzal, hogy itt ujjong jobbra-balra – a férfi halványan elmosolyodott. A gyerek tizenhétnek tűnt, mégsem viselkedett korához illően.

- Azonnal visszük - nevetett Aron, és egy meghajlás után mentünk is.

- Menj - kiabált pont, amikor benyitottunk. A nyomozó pillanatok alatt nézett körbe,majd amikor senki nem volt megnyugodott.

- A frászt hoztad rám... nyomás az autóhoz - parancsolt a gyerekre, aki vigyorogva indult el.

- Egyiptomba megyek - kezdte el megint.

- Ha még egyszer megszólalsz a főnökhöz mész - szólt rá megint Kwak.

- Befogtam, Csirke. Répát is elengedték? - fordult felém.

- Jön - biccentett Eli

- Az jó - vigyorgott a fiú. Hát, legalább ő örült nekem, ha már a többiek utáltak.

- Kinek? - fújtatta Aron. Úgy döntöttem, hogy az ő hozzászólásait figyelmen kívül fogom hagyni. Ennek is megvolt a maga oka. Folyamatosan sértegetett.

- Ti már voltatok Egyiptomban? - kérdezte hirtelen a gyerek.

- Nem, nem voltunk - rázta a fejét Aron - és ezt szerintem mondhatom Taemin meg Jongin nevében is. Elkerekedtek a szemeim. Azt mondta, hogy Jongin nevében?

- Jongin? - suttogtam értetlen arccal a nevét.

- Mi van vele? - kérdezte Kyoungjae.

- Aron azt mondta, hogy Jongin sem volt - ismételtem meg a lényeget a mondatából.

- Jonghyunt akar mondani, csak annyit magyarázol az elmúlt két napban arról a srácról, hogy ő jött ki - mormogott félhangosan Kwak.

- Dilis leszel lassan, ha ezt így folytatod. Teljes Jongin mániád van, ember - nézett rám ijedt fejjel Jungkook.

- Sajnálom... igyekszem - kértem elnézést.

- Helyes - biccentett Kwak, majd bepakolt a kocsiba.

- Ülhetek elöl? - a kisfiú vigyorogva futott az anyósüléshez. Már pont szólni akartam neki, de Aron megelőzött.

- Nem jó az ajtó - jelentette ki. Jungkook felvonta a szemöldökét, majd egy laza mozdulattal kinyitotta.

- Dehogynem jó. Tegnap is működött.

- Viszont ha már én hátul ültem, te is fogsz -kapta el Eli a gyerek kapucniját és hátra húzta.

- Várj, üzenet –v ette elő a mobilját, majd olvasás közben a nyomozóra nézett. - Elfelejtettem - mosolygott, és már be is ült Kyoungjae és közém. Valami nem stimmelt velük, néha gyanúsan furcsán viselkedtek mindannyian. Nagyon nem stimmelt, és szemmel láthatóan tudták, hogy nem voltak normálisak, és élvezték, hogy szívathattak.

- Az előbb nyílt ki az ajtó - mondtam, de Aron csak vállat vont.

- Figyelj, nyílni nyílik, de rossz. Nem mindig működik rendesen. Amúgy, Yerim hol van? Nem úgy volt, hogy felvesszük őt is?

- Dolga volt. Majd reggel átveszi az állatokat, ne aggódj.

- Nem aggódok, bár nem szívesen hagyom itthon a cicám. Bár a repülőn se érezné jobban magát - folyt a beszélgetés, én pedig megint nem tudtam mit hozzászólni. - Az útleveled megvan, Sehun? - nézett egy másodpercre hátra Aron.

- Igen, Kyoungjaenél van - mondtam egyből, de még mindig le voltam maradva agyilag Jonginnál.

- Tényleg Aron, ne felejtsünk el kimenni Jongin sírjához, az anyukája telefonált reggel- szólalt meg hirtelen Eli.

- Tudom, még vizet kell adni a virágoknak, meg a titkos hódoló mécseseit kidobni. Komolyan kidobhatná maga után az a csaj - sóhajtotta Mr. Kwak. Nyeltem egy nagyot.

- Milyen titkos hódoló? - kérdeztem lányos hangon.

- Valaki folyton visz neki valamit. Azt gondoljuk valami szerelme, vagy lehet, hogy te vagy az - mutatott rám Eli, én meg elkezdtem fuldokolni.

- Mi a szarnak vinnék bármit is oda? Oké, voltam már ott, de semmit nem vittem - kezdtem el védeni magam.

- Kezdetnek, mert most is úgy csinálsz, mintha megpróbálnád elterelni magadról a figyelmet. Komolyan, Sehun, engem nem versz át - fújtatott Aron, miközben vezetett. Egy darabig köpni-nyelni nem tudtam.

- Aron, ez hülyeség. Semmi közöm azokhoz, nem vagyok szerelmes Kaiba, főleg hogy a csajokat szeretem - hadartam tovább, bár már én is tudtam, hogy ez bukta lesz.

- Most vagy igazat mondasz, vagy hazaviszlek és maradsz itthon holnap - állt félre az autóval. Na ennyit rólam. Bár egy ilyen nyomozót nem is lehet meg győzni.

Szerintem amúgy is tudott rólam mindent, csak nem mondta el. Tipikusan az a fajta volt, aki nagyon nehezen bízott meg a másikban. Felsóhajtottam.

- Jó, tényleg én viszem a mécseseket. Nagyon furdal a lelkiismeretem, így ezzel akartam enyhíteni.

- Legalább mondtad volna, hogy hiányzik - vágott hátba Eli.

- Annyira nem vagyok nyálas, hogy itt csöpögjek, de a humora, meg a sok beszélgetés hiányzik - mondtam kicsit zavarban. Nem szerettem az érzéseimről beszélni, csak esténként, amikor egyedül voltam, akkor hagytam hogy az érzelmek elragadjanak. Mások előtt csak a bunkó Oh Sehun szerettem lenni.

- Ha tényleg a barátod, akkor nem nyálas - mondta Kwak, majd leparkolt az irodaház előtt - kiszállás. - Szinte azonnal kipattantam, pontosan úgy, mint a nyomozó. Érdekes módon most nem volt annyira hideg körülötte. Mi több, olyan volt, mint egy normális ember.

Normál tempóban ballagtunk a bejárat felé, majd a liftbe szálltunk, hogy feljussunk a hatodik emeletre.

- Nem gondoltam volna, hogy egyből bemártod Baekhyunt - kezdett el beszélgetni Eli.

- Egy paraszt, nem áll szándékomban falazni neki, és ha így folytatja köpök tovább - vontam vállat, mert elegem volt abból, hogy fenyegettek ne, mondjam el.

- Jól tetted, de azért az nem fair, hogy a ti aktáitokat titkosították - vágott durcás fejet. Annyira tényleg nem volt tapló.

- Ő a titkos hódolóm - hallottam Jongin hangját az irodából. Ő volt az, ebben biztos voltam. Az ő hangját bármikor felismertem volna.